Bella Más Életet Él: Tizennegyedik fejezet

Meglepetések 2/2

Isabella szemszöge

Az egész este olyan unalmas volt. Minden férfi tündér felkért táncolni és műmosollyal az arcomon kellet eljátszanom, hogy évezem.

A legfurcsább mégis az egyik fiú volt. Egyfolytában engem nézett, de soha nem jött a közelembe csak a terem sarkából bámult, meredten. Mikor közelebb akartam hozzá menni- mivel még eddig soha nem láttam- és csak pár lépés választott el tőle hirtelen eltűnt és a terem másik sarkában találtam meg. De nem csak ez volt benne a furcsa, hanem az aurája, valahogyan egy furcsa sötét aurát vélek felfedezni. Igaz ez túlzottan nem érdekelt, valahogyan az arca teljesen megbabonázott. Azok a szürkészöld szemek egyszerűen vonzanak magukhoz. Korban maximum 2 évvel lehet nálam idősebb, de magasságban majdnem megütheti a 185 cm magasságot.

-Végre megvagy kislányom- jött oda hozzám Renee egy széles mosollyal.- Itt az idő, hogy apád és én átadjuk az ajándékodat. - karolt belém és lekezdett húzni a terem közepére.- Tündérek! Kérhetnék egy kis figyelmet?!- kérdezte avval a szokásos lenéző hangnemében, ami mégis parancsoló. Persze mindenki egyből feléje fordult és illedelmesen meghajoltak előtte.- Köszönöm - mosolyodott el.- Én és a férjem szeretnénk a lányomnak átadni az ajándékát. Ez egyszer minden tündérhercegnő életében eljön. Pontosabban a 21. születésnapján. Ez számomra nagyon fontos pillanat és a mi Isabella-nak is fordulópont lesz az eddigi életében. Charlie kérlek, hozzad be.- intett anyám a hatalmas ajtó felé. Az teljesen hangtalanul kinyílt és megláttam ott apámat egy párnával a kezében. Ahogy közelebb jött észrevettem a fehér selyempárnán egy kis tiarát. Egyszerűen lélegzetelállító volt. Négy kisebb smaragd volt benne és a közepén egy nagyobb, de maga a kerete gyémánttal volt kirakva.

-Eddig is hercegnő voltál mindenki szemében…- kezdte Charlie- Viszont ez hivatalossá is kell tenni egy ceremóniával. Kérlek ismétled anyád után a szöveget.- ránézem Renere de a kezében egy arany kehely volt. Anya mellet ott állt a legfőbb jobb keze egy tőrrel a kezében. Kezdtem megrémülni és ezt Rene is észrevehette.

-Nem kell félned. Ezen minden hercegnőnek át kell esnie. Csak egy egyszerű vágás lesz és utána elmondod az eskü szövegét.- nézem, hogy mit csinál. Fogott egy ki zsákocskát és a benne lévő dolgot a kehelybe öntötte. Ahogy láttam tündérpor volt.- Kérlek, tartsd a tenyeredet Mona felé.- úgy is tettem, ahogy monda. A lány egy kisebb vágást végzet a tenyeremen miközben anya a kelyhet a kezem alá tartotta.- Akkor most ismételd utánam. Én Isabella Marie Swan…

-Én Isabella Marie Swan…- egy vércseppem a tündérporra pottyan, ami egy kicsit felizzott. Hallgattam, amit anya mondott és ismételtem utána.-… ünnepélyesen megesküszöm a saját véremre,…- újabb csepp vér és még egy izzás.-…hogy ha eljön, az ideje elfoglalom az engem megillető trón…-  egy csepp vér és izzás.-… és csakis a jót fogom szolgálni - megint egy csepp vér de most elmaradt az izzás.- Ezennel elfogadom a trónörökösi jogaimat és kötelességeimet. - az utolsó vércsepp is belesett a kehelybe, amit egy erős narancssárgás fény követte. Egyszerűen meseszép volt. Ránézem a kezemre és észrevettem, hogy a vágás teljesen eltűnt.

Rene csak mosolygott és mikor abbamaradt a fény a tündérport-, amit megjegyeznék teljesen száraz volt, mintha nem is érte volna a vérem- rám öntötte. Csak a színe furcsa vérvörös és narancssárgás színben pompázott. A kelyhet Mona kezébe adta a engedelmesen meghajol és hátrébb lépett. Mintha csak egy betanult koreográfiát végeznének. Rene levette a fehér kis selyempárnáról a tiarát és a fejemre helyezte. Miután ezzel végzett lágyan átölt. Mikor elengedett döbbentem tapasztaltam, hogy a „nép” előttem térdre ereszkedett még a nők és a legkisebb tündérek is. Rene és Charlie is meghajoltak előttem. Meglehetősen kellemetlen volt a szituáció és bele is pirultam elég rendesen.

-Nyugodtan álljatok fel.- mondtam hirtelen ötlettől vezérelve. Mindenki szépen lassan kiegyenesedett és felállt.

Johnson szemszöge

Egyszerűen hányingerem támadt ezektől a tündérektől. Hogy lehet mindenki ilyen jó. Azt alá kell írnom, hogy a ceremónia amit Isabella-val végezettek nagyon szép volt és páratlan, de gyorsan ki is mentem a kis elvarázsolt keretecskébe az erkélyre mielőtt le kellet volna, térdeli mert azt nem tudtam volna megtenni.

Az este folyamán túl sokszor került hozzám közel és félek megérezte az aurámból áradó sötétséget. Az övében meg túlteng a jóság és a szeretet, de valami fájdalom is egyveleg benne.

Bár azt meg kell hagynom, hogy szemrevaló egy lány. Szép vékony, de rendesen domborodik, ahogy kell, de hátulról nem tudtam rendesen megállapítani, mert a szoknya nem hagyta.

Emlékszem volt egy olyan pillanat mikor már csak pár lépés választott el minket egymástól, de a szemem olyan szinten megigézett, hogy mozdulni sem tudtam. Azok a hatalmas élénkzöld szemek. Legszívesebben odamentem volna hozzá és végigsimítottam volna a hosszú hullámos barna haján, aztán áttértem volna az arcára, ami a fehér színe miatt porcelánbabára emlékeztettet.

Igaza volt a nagyapámnak vigyázni kell a Fénytündérekkel mert könnyen elcsavarják a fejünket még a tudtukon kívül is. De akkor is, olyan hívogató az a lány olyan… tiszta, hogy az már szinte bűn. És a bűn az piszkos nagyon, nagyon piszkos és sötét.

- Mit keresel is Johnson? Tudtommal te nem lettél meghívva a lányom szülinapjára. – szólalta meg a hátam mögött a jól ismert hang.

- Nekem nem is kell megívó Charlie, anélkül is eljövök. – vigyorogtam rá elégedetten.

- Ha csak bosszantani jöttél akár is mehetsz.

- Nem, nem azért jöttem.- mosolyodtam el gonoszan.

- Akkor miért? Nem tudsz zavart kelteni, ahhoz túl sok ott a Fénytündér.

- Nem is ezért. Tudod igazán szép a lányod… bűn lenne őt bűnbe vinni. De kit is áltatok és már bűnben születtem.

- Ne merészeld! Bella nem tehet semmiről. Ő csak egy átlagos tündér leszámítva azt, hogy hercegnő.- szorította mind a két kezét ökölbe.

- Épp ez az. Hercegnő, vagyis egy nap királynő lesz. Te is tudod, hogy Rene már nem sokáig ülhet a trónon. Kezd kimerülni az ereje. Alig 15 évesen ült a trónra még nem is fejlődött ki rendesen az ereje máris hatalmas varázslatokat kellet végrehajtania így az uralkodási ideje a felére csökkent és hát valljuk be az ha kiszámoljuk az már csak 2 év.

- Ezt én is pontosan tudom. Ez viszont nem ad magyarázatot arra, hogy miért jelentél meg itt hívatlanul

- Hát persze...- mosolyodtam el féloldalasan.- Igaz, hogy a drágalátos ki országotok nem hullana darabjaira, mivel itt van a kis Isabella, de ha utód nélkül maradtok nagy baj lesz.

- Csak hogy elfelejtetted, hogy én is itt vagyok.

- Ó igen. De azt te is tudod, míg a Sötét tündéreknél csak férfi ülhet a trónra addig a Fény tündéreknél csak nő. Ha mégis elfogadna a trón-, amit már a származásod miatt is kétlek- nem sokáig maradhatnál ott. Ja és azt is vedd számításba, hogy míg mi erősödünk addig ti egyre gyöngültök, bár így is előnyben vagytok a drága kislányod miatt.

- Ezzel mit akarsz mondani Johnson?

- Ooo… a drága kis feleséged nem mesélte, hogy Isabella az Alkonyat tündére?

- Az meg mégis mi?- ráncolta a homlokát. Olyan jellemző.

- Kérdezd a hőn szeretett Rene-det.

- Apa!- rajzolódott ki Isabella csábos alakja a sötétben. Épp elérkezetten láttam az időt a távozásnak.

- Még találkozunk édesapám!- mosolyogtam el ördögien miközben gyorsan felröppentem.

Charlie szemszöge

Ez a fiú teljesen kikészít. Ha nem jönne Bella valószínűleg a torkának ugrottam volna hiába a gyermekem.

- Ajj apa már mindenütt kerestelek!- támaszkodott a vállamra ás elkezdett mély levegőt venni, mint aki most futotta ki a tüdejét.

- Mond miért nem repültél? Abban ne fáradtál volna így ki.

- Nem volt kedvem hozzá.- mosolyodott el. A mosolya…olyan egyedi, se nem az enyémet se nem az anyjáét nem örökölte. Valahol a kettő között. Ez az a mosoly ami mindent el tud velem feledtetni és tudom, hogy jól döntöttem régebben. Mégis ha belegondolok az egész életéből kimaradtam. Nem láttam első nap az iskolába menet, nem lehettem ott mikor először szerelembe esik nem lehettem ott mikor felnő. Ha a múltam nem kísértene, akkor őt sem kellet volna otthagynunk de mégis.

- Figyelsz te rám egyáltalán?!- tette csípőre a kezét és felhúzta a kis orrát.

- Bocsánat kicsim csal elbambultam. De mit is mondtál?

- Csak annyit, hogy volt itt egy fiú. Körülbelül velem egy idős lehet vagy talán két évvel idősebb nem tudom, hogy ki volt az eddig még soha nem láttam de a szeme olyan volt mint a tiéd csak volt benne egy kis szürke is. És a kisugárzása is olyan furcsa volt. Míg itt mindenkié vidám és jó addig az övé hogyan is mondjam… olyan… rossz. Vagy nem is tudom, hogy milyen.- ez képtelenség! Még ő is észrevette akkor itt nagy baj van készülődőben. Csak add drága tündérszellem, hogy ne érezzen iránta semmilyen erős vonzalmat, mert ha igen akkor félek, hogy be fog teljesülni a jóslat.

- Miért nézel rám ilyen meredten?- húzta fel az egyik szemöldökét.

- Csak nézem az én gyönyörű egy szem lányomat és áldom az eget, hogy visszakaptalak!- láttam, hogy a „bókomba” belepirult így inkább magamhoz öleltem. Rossz érzés neki hazudni, hisz mi mindent-, na jó majdnem mindent- elmondunk egymásnak. Bellának és Rene-nek valahogyan nem olyan jó a kapcsolata, sőt most, hogy belegondolok szinte semmilyen a kapcsolatuk.

-Na, gyere vágjuk fel végre azokat a tortákat mert már órák óta szemzek velük.- húzott maga után.

-Tényleg most jutott eszembe, hogy-hogy nem anyukád jött megkeresni?

-Nem tudom. Bocsánatot kért és elrohant azt mondat valami fontos dolga akadt.- rántotta meg a vállát.

Már csak pár lépés választott el minket az ajtótól,de Bella a saját lábában lesett. Azonnal utána kaptam, de így is a földön kötött ki. Segítettem neki felállni és persze ő teljesen piros volt a zavartól.

Isabella szemszöge

Éppen az egyik tortába vágtam bele mikor újra megjelent Rene. Szerencsére csak egy szeletet kellet vágnom és azt is csak magamnak, mert a többit elintézték a szolgálok, de még odasúgtam nekik, hogy az összes tortából tegyen nekem félre egy szeletet. Amit én vágtam az a rózsaszín volt és az pont epres volt. Imádtam! Nem mondom, hogy hamar megettem, mert eléggé vaskos szeletet vágtam de nem is bántam.

A következő csokis volt. És így tovább. Csak azt nem értem magamban, hogy pontosan tudom, hogy saját cukrászunk van és bármikor kérhetek, tőle ilyen finomságokat mégis most úgy habzsolom mintha most ennék először.

Az utolsó szelet után úgy tele voltom, hogy lerogytam az egyik székre és a hasamat fogtam és úgy mosolyogta, mint egy jóllakott 5 éves kisgyerek. Bár tényleg jóllakott voltom csak nem 5 éves.

Mikor már úgy éreztem, hogy képes vagyok sétálni kimentem a kertbe. Nagyon nagy csodára képes a varázslat. Az elvarázsolt erkélyen, csak rászórtak egy vékonyka földréteget és egy végtelen hosszúnak tűnő kertet láttam magam előtt, ami csak úgy tündökölt a színektől még így este is.

A kert közepén egy keskeny kis járda, amit szép színes virágok szegélyezett, de volt ahol felváltotta a szép zöld pázsit. Rengeteg hatalmas nagy fa keretezte az egészet. Elsétáltam a végéhez ahol egy kisebb vízesés volt ami egy tavacskába torkollott. A vízesést rózsaszín illetve lila virágos fák vették körbe.

- Szép nemde bár?!- szólat meg mögülem egy mély de mégis kellemesen selymes hang. Bár ugrottam egyet és a szívem is megszokottnál háromszorosával vert, mégis hátra fordultam.

Azzal a titokzatos fiúval találtam szembe magam, aki egyfolytában csak bámult.

- Megijesztettelek?! Nem volt szándékos.- tette kezét a vállamra. Valami furcsa érzés fogott el. Azt sugallta, hogy most azonnal tegyem mozgásképtelenné, de egy ellenkező érzés mégis azt súgta, hogy bízzak benne.

- Hát nem igazán számítottam senkire sem. Amúgy Isabella vagyok, de szólíts csak Bellának.

- Tudom.- mosolygott rám. Jesszusom milyen jól áll neki.- Az én nevem Johnson. Megtudhatnám, hogy egy ilyen angyali teremtmény mint te, hogy kerül ki a kertbe? Ráadásul a saját születésnapi buliján?

- Tudtommal tündér vagyok és nem angyal. És, hogy miért vagyok kint? Elmondom ha te is!- mosolyogtam rá.

- Bevallom csak arra vártam, hogy erre tévedjen egy ilyen gyönyörű tündérlány mint te és beszélgethessek vele - persze én a bókba belepirultam, de egyúttal fel is nevettem.- Komolyra fordítva a szót, azért vagyok itt kint, mert nem rajongok túlzottan a nagy tömegért és egy kis nyugalomra vágytam.- nézett mélyen a szembe.

- Jaj bocsánat, akkor magadra is hagylak. Nem akartam zavarni.- kezdtem hebegi habogni, mire ő csak felnevetett. Mikor látta, hogy tényleg komolyan indulni fogok a kezem után kapott és visszahúzott.

- Csak vicceltem Bella. Nagyon örülök, hogy itt vagy mellettem.- mondta ki a szavakat mélyen a szemembe nézett és közben az ujjainkat is összekulcsolta. Nagyon furcsa érzés volt még soha senki nem fogta így a kezemet. Na jó de, Edward fogta. Ez is jó érzés de az valahogy ezerszer jobb. Akkor a szívem is hevesebben vert és a lélegzetem is elakadt pedig az csak egyszerű kézfogás volt.

- Na én már elárultam, hogy miért bóklásztam itt kint, most rajtad a sor.

- Hát túlságosan csábítóak voltak a sütemények és mindegyikből ettem egy hatalmas nagy szeletet. Hagytam egy kicsit leülepedjenek de úgy gondoltam le is kén egy kicsit mozogni azt a sok édességet.

- Ez nagy butaság volt neked így is-úgyis tökéletes az alakod. Bár ha nem döntöttél volna a séta mellet most nem lenn ilyen kedves, gyönyörű beszélgetőpartnerem.- ismét elpirultam. Ez egy nagyon rossz szokásom és csak nem fogom kinőni.

- Tényleg eddig soha nem láttalak ez hogy lehet?- láttam, hogy egy kicsit megrémült és ezt nem tudtam mire vélni. Legfeljebb akkor, ha valami titkolni valója van.

- Hát az könnyen lehet. Alig pár napja érkezem ide. Apám küldött, hogy tanuljak ki valami rendes szakmát és hát itt a legkönnyebb.

- Ááá… szóval te is olyan tündér vagy aki a gyerekekre vigyázz, hogy ne veszítsék el túl hamar a hitüket a mesebeli lényekben? Ez a legnemesebb és legjobb... nem is tudom minek nevezzem.- éreztem ahogy megfeszül az egész teste. Lehajolt hozzám a homlokát az enyémek nyomta. Elő reakciómra el akartam húzódni de mikor belenézem azokba a szép szemekbe nem volt erőm rá. Halkan elkezdte mondani a kis monológját.

- Te olyan tökéletes vagy. Hibátlan és tiszta. Kedves és mindenkire, akire rámosolyogsz úgy érzi a nap rávilágít. Túl tökéletes vagy. Túlontúl tökéletes. Tökéletes test. Tökéletes arc. Tökéletes szem. Tökéletes jellem. Tökéletes modor. Egyszerűen minden tökéletes rajtad. Aki ilyen tökéletes az nagy titkot is rejtegethet magában még ha ő nem is tudja. Aki ilyen jó. Aki ilyen világos. Abban több sötétség rejlik mint bárki másban a világon.- egyre jobban kezdett megrémíteni ez a fiú.- Meg akarlak fejteni Isabella. Ki akarom deríteni a határtalan vonzerőd titkát. Mond, te tudod mi az, ami már most hozzád láncolt ami miatt legszívesebben soha nem válnék el tőled?! Mond meg ha tudod! Tudni akarom a választ!- olyan szinten megrémített, hogy kihúztam a kezem a szorításából és elfutottam vissza a születésnapi bulihoz.

Mielőtt beléptem volna az ajtón megálltam egy percre. Gyorsan hátranézem, hogy nem-e követett, de szerencsére nem. Kifújtam magam és beléptem. Persze minden szem rám szegeződött és egy maghajlással köszöntöttek ismét. Én csak intettem, hogy egyenesedjenek ki amit ők engedelmesen követtek is. Pár másodpercig még csend volt de aztán újra életre kelt a terem.

Csak most néztem meg igazán a helyiséget ahol voltunk.  Maga a bálterem- mivel az volt, nagyon magas volt, legalább három emelet. Az egész termet végigfutott a középmagasságban egy kis terasz ahonnan nagy zöld és narancs színű selyem anyagok keretezték. Nagyon szép volt a színek kavalkádja. Ahogy beléptem az ajtón a terem túloldalán volt egy kisebb színpad a zenekarnak. A terem két oldalán- ahol nem volt földig érő ablak- ott asztalok voltak az ételeknek. Az ajtótól körülbelül öt méterre volt néhány hatalmas kerek asztal székkel, hogy ha valaki le szeretne ülni le tudjon. De persze még így is rengeteg hely maradt a táncolni vágyóknak, ahol most is rengetegen voltak. Nem túl gyakoriak ezek a nagy bálok így most mindenki kihasználta, hogy táncolhat és, hogy bejöhetnek a mesés lebegő kastélyba.

Egy szőke hajú fiú odalépett hozzám mikor éppen elkezdődött egy lassú zongora szám. Illedelmesen meghajol előttem és a kezét nyújtotta ezzel felkérve táncolni. Persze nem utasíthattam vissza, így hát a kezemet a kezébe csúsztattam és a tánctérre vezetett. Lassan elkezdtünk keringőzni, de nem is arra tudnám hasonlítani. A tündérek tánca olyan volt mintha a keringőt és a balettot egyesítették volna. Így egy gyönyörűen szép lassú és kecses mozgásokat végeztünk. Ezt az emberek nem is tudnák utánozni. Azt senki nem tudja, hogy miért? Azt nem tudom egyszerűen  csak nem megy nekik. Többször is felemelt a földről a derekamnál fogva de ez abszolút nem volt furcsa. Minden táncos tökéletesen egyszerre végezte el a mozdulatokat így olyan hatást keltett mintha egy nagyon jól betanult koreográfiát végeznének vér belé profik. Aki kívülről nézve teljesen elámult a színes ruhák lágy esésének forgatagában miközben pörgettek minket. Persze a tánc közben többször is párt cseréltünk így olyan hatást keltett az egész tánc mintha mindenki táncolna mindenkivel és nem egy megszabott személlyel, de persze mindig visszakerültünk az eredeti partnerünkhöz és vele folytattuk a táncot. Mikor a vonós hangszerek is erősebben becsatlakoztak a zongorához az volt az a pillanat mikor az összes tündér egyszerre röppent fel a levegőbe és ott folytattuk a táncot, amit eddig lent. Csodálatos érzés volt repülni és egyszerre táncolni. Mikor a partnerem felemelt pont felnéztem és láttam, hogy a hold lilás fényben fénylik így az ideiglenes üvegtetőn bevilágított így az egész termet lilává varázsolta. Megjegyezném, fogalmam sincsen hova lettek a díszek csak egyszerűen nem voltak ott. Lassan véget ért a számnak így mindenki szépen lassan leszállt. A férfiak meghajoltak a partnerük előtt a nők meg pukedliztek. A végén mindenki megtapsolta a zenekart és a többieket is a tánc miatt.

- Egy kis figyelmet kérnék!- szólalt meg Charlie.- Én és Renee szeretnénk még egy ajándékot átadni Bellának.- szemöldökömet ráncoltam és úgy sétáltam közelebb.- Mint az mindenki tudja, hogy Bellát nem mi neveltük fel, sajnálatos módon. De az biztos, hogy akik vigyáztak rá remek munkát végeztek. De azt az egyet nem tudjátok, hogy kik voltak. Vámpírok.- többen is felszisszentek.- Igen, de nem kell rosszra gondolni! Mindannyian meg fogtok nyugodni, ha megtudjátok, hogy a Cullen család nevelte fel a mi ki felnőtt Isabella-kat.- többen is nyugodtan felsóhajtottak. Nem nagyon értettem, hogy mire akar kilyukadni.- Én és királynő egyaránt úgy gondoltuk, hogy Bellának biztos nagyon hiányozhat a régi „családja”. Így hát arra az elhatározásra jutottunk, hogy Bellának megengedjük, hogy egy teljes hetet töltsön el a Cullen klan-al.- minden hercegnői protokollt félredobtam és sikítva ugrottam apa nyakába.

***

Másnap reggel

***

Reggel a szobalány ébresztette a szokásos reggelimmel ami nem másból állt mint palacsintából, frissen facsart narancsléből na meg három ananász karikából. Szép lassan elfogyasztottam és mikor végeztem a szobalány kivitte az üres tálcát.

- Hercegnő!- hajolt mg előttem a komornyik.- A szülei azt szeretnék öntől megtudakolni, hogy kér-e védelmet az útra vagy sem?- hirtelen nem tudtam miről beszél, de hamar eszembe jutott.

- Mondja meg nekik, hogy nem kell, köszönöm.- amit kilépett az ajtón és bezárta maga után én kipattantam az ágyból és a fürdőszobámba rohantam. Gyorsan elvégeztem a szokásos teendőket. Mikor végeztem kimentem a szépítkezős aszatlomhoz, ami közvetlen az ablakom mellet van. Az asztallal párhuzamosan van a nagy franciaágyam, ami szintén nem messze van az ablaktól. A fésülködő asztalomat és a nagy többajtós szekrényemet egy keskeny fal választotta el. A szekrényem ajtaján vannak a tükrök bár keskenyek. A szekrénnyel szemben van a bejárati ajtóm-, amit megjegyeznék, hogy dupla ajtós. Az ajtótól balra van egy hatalmas könyvespolcom, ami telis-tele van könyvekkel. A fürdőszoba ajtóm, ami szembe van az ágyammal, ami mellet-, ha szembe állunk vele- balra van egy kis fehér fotel az olvasáshoz. Jobbra van egy vitrines szekrényem, amiben az értékesebb ékszerek találhatóak, és egyben az a tiarám hely is. A szoba közepén van két nagyobb puff féleség is. A falak színe maga tört fehérek, de a padlón nagyon puha halványsárga padlószőnyeg van, bár így is van még két nagyobb szőnyegem.

Inkább visszatértem a valóságba és folytattam a fésülködést, ami hát valljuk be nem ment könnyen ha az embernek- estemben tündérnek- derékig érő haja van, de végül is befejeztem és inkább kinyitottam a ruhásszekrényem egyik ajtaját és kivettem belőle egy szett tiszta fehérneműt. Gyorsan magamra vettem őket és mentem a másik ajtóhoz ahonnan elvettem a szokásos ruhámat.

- Na akkor biztos, hogy nem kérsz felvigyázókat?- kérdezte meg újra Charlie.

- Igen 100%-ig biztos. Nem lesz semmi probléma. Egy hét múlva találkozunk.- intettem neki egy utolsót és kiröppentem a palota főbejáratán.

Útközben- mialatt a kijárathoz igyekeztem, ami vagy fél órás repülőút- többen is köszöntek nekem és sok szerencsét kívántak és, hogy már most nagyon várnak vissza. Én csak mosolyogva visszaintettem nekik, de mentem – estember repültem-is tovább.

Mikor a kapuhoz értem az őrök csak meghajoltak előttem és kiengedtek.

Olyan jó lesz végre őket látni. Az állandóan kecses, de cserfes Alice-val az élen. Az lenne a legjobb, ha ott lenne Edward is mert… álljunk csak meg miért is lenne jó ha ott lenne?!

Jesszusom! Álltam, meg hirtelen a levegőben, egy helyben. Mit fogok nekik mondani. Lehet, hogy már nem is bíznak meg bennem, sőt már nem is szeretnek és egyenesen utálna. Hirtelen nem is olyan jó ötlet odamenni. Nem Bella, ha már kijutottál, akkor menjél is el hozzájuk és magyarázd el a dolgokat ennyit megérdemelnek. Így hát vettem egy mély levegőt majd kifújtam és folytattam az utamat a Cullen ház felé.

Anyáék mesélték, hogy most ideiglenesen visszajöttek pár hétre Forks-ba. Fogalmam sincsen, hogy honnan tudják, egyszerűen csak tudják.

Már csak pár méterre voltam a háztól és láttam is Esme-t a nappaliban, ahogy a virágokat locsolta. Leszálltam a földre és visszaváltoztam az eredeti emberi alakomba. Vettem egy utolsó mély levegőt, hogy még több erőt gyűjtsek, de az is lehet, hogy húzni akarta az időt, amit képtelenség ilyen helyzetben. Mosolyogva indultam meg a ház felé, mikor hirtelen valaki rám ugrott hátulról, amitől én a földre estem és fejem pont egy nagy kövön koppant.

Sötétség és békesség ennyit éreztem.

Lehet, hogy ez a halál?!