Bella Más Életet Él: Tizenkettedik fejezet

Évek és harag

Edward szemszöge

Évek.

Évek teltek el mióta Bella elment avval a nővel. Senki nem érti, hogy mi történt.

Hogy és érthetnénk hisz semmire nem tudunk válaszokat.

Belül zokogok, hogy nem tudtam meg, hogy mit érez irántam valójában. Hisz olyan jól ment minden azon a bizonyos napon, jókat beszélgettünk, boldogan nevetett…

„- Ügye tudod, hogy ezt nagyon megkeserülöd?!- kérdezte és a kissé pösze orrát felhúzta.

-Miért, én is pont ugyan úgy áldozat vagyok mint te!- néztem rá és megeresztettem egy félmosolyt.

-Csak annyi a különbség közted és köztem, hogy míg te élvezed ezt az egészet én nem!.- tárta szét a karját és az egyik keze a mellkasomnak ütközött.

Gyorsan leállítottam a motor ás hozz fordultam.

-Nem fáj a karod?- fogtam meg az említett testrészt.

-Miért fájna?

-Mert olyan nagy erővel a mellkasomnak ütötted.

-Ja az semmi. Emmett-el „verekedni” szoktam. - kitágult szemekkel nézem rá miközben ő legyintett egyet. - Hopp ezt nem lett volna szabad elmondanom. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek sem.

-Nem mondom el csak megverem!

-Ne légy szíves ne! Nem szokott bántani csaj jól elszórakozunk. Mivel vehetnélek rá, hogy ne csinálj semmit?- gonoszul elmosolyodtam miközben újraindítottam a csónakot. Ez egy nagyon jól megfontolandó kérdés.

-Kérek egy puszit az arcomra.

-Na nem azt azért nem!

-Nekem így is jó! Lesz egy jó ki verekedésem Emmett-el.

-Ne legyél már ilyen izé!

-Nem vagyok izé! Én ezt kérem, hogy ne áruljalak el téged.

-De ha megteszem, akkor tényleg nem árulod el senkinek sem, hogy elmondtam.

-Persze, ígérem.-  Bella lábujjhegyre állt, de még így is kicsit le kellet hozzá hajolnom. Egy kicsi de telet puha ajkat éreztem az arcomon.- Na látod nem is volt olyan rémes. Sőt én még élveztem is!- mosolyogtam rá féloldalasan amitől elpirult. Olyan aranyos ilyenkor akár egy kis tündér.”

Ezek után elmentünk bevásárolni és elvittem vacsorázni.

„Miután egy Taxist lefizettem, hogy egész nap csak minket fuvarozzon betértünk egy étterembe. A ruhatárnál rávetten az ott álldogáló nőt, hogy had rakjuk be a szatyrokat ami ő kétségesen engedett.

-Remélem tudom, hogy ez nagyon gonosz húzás volt tőled.- nézett rám Bella.

-Mégis mi?- nézek rá étetetlenül pedig pontosan tudom, hogy mire értette.

-Arra, hogy szerencsétlen nőt elkápráztattad de ezt te is pontosan tudod.- mosolygott rám.

A pincér egy eldugott kis sarkokba vezettet minket ahol egy kétszemélyes asztal vár minket. A férfi- mivel a pincér az volt- nagyon nagy gondot fordított arra, hogy megnézze magának Bellát. –Aranyos a kicsike. Nagyon jó alakja van, és azok a lábak. Szívesen bevinném a személyzeti mosdóba és…- Ennél a mondatnál karoltam át Bella derekát és úgy fordítottam, hogy a srácnak csóknak tűnjön az, hogy Bellának csak a szája sarkába adok egy aprócska kis puszit.
Persze ez se a srácnak de főként Bellának nem tetszett.

-Mindjárt elmagyarázom.- hajoltam a füléhez és úgy súgtam bele , hogy a halk lágy zene ami szólt a terembe elnyomja és a pincér ne hallja meg.

Illedelmesen kihúztam neki a széket és csak azután ültem le én is. A srác odaadta a kezünkbe az étlapot- inkább fogalmaznék úgy míg az én kezembe hajította addig Bellájába szépen belerakta.

Miután a Fred- ami a kis névtábláján állt a pincérnek- elment, Bella egyből felém hajol.

-Mégis mi volt az az előbb?

-Épp azon gondolkozott, hogy vinne el a személyzeti mosdóba, hogy ott…- hagytam függőben a mondatot, de a jelentőségteljes nézésemtől Bella egyből megértette, hogy mire értem.”

Azok után békésen fogyasztottuk- vagyis inkább ő én csak úgy tettem mint aki- a vacsoránkat mikor egyszer csak Bella a hátát kezdte fájlalni de nagyon. Nem érettem semmit, de kórházba nem mertem vinni mert ott túl sok a vér.

-És ezeket mért csak most mondod el? És miért ekkora haraggal?- kérdezte Alice. Mivel ezeket a mind nekik meséltem.

-Mert most éreztem magam felkészültnek rá. És hogy miért ekkora haraggal? Mert nem érzek Bella iránt semmi mást mint szín tiszta haragot és megvetést. Hogy lehetett olyan ostoba és tudatlan, hogy higgyen egy nőnek és nem is ez igazán, hogy képes volt vele elmenni mikor mégy csak pár perce ismerte.

-És az mégis, hogy fordult át benned, hogy te nem akarsz többé Vorturi tag lenni?

„-NEM! EZT NEM ENGEDEM!- kiabálta Aro.

-Nem is az engedélyedet kértem, hanem mondtam, hogy elmegyek és ha a Cullen-ék engedik hozzájuk csatlakozok.

-Tünjél a szemem elől és többet meg ne lássalak itt!- szépen nyugodtan kisétáltal és a szobámig meg sem álltam.

Mióta Aro megtudta, hogy léteznek tündérek sőt a többi mesebeli lény is  egyfolytában őket hajkurásszuk minden nyom nélkül. Nem is törődik a vámpírok dolgával. Hiába beszélt vele már többször is Caius és Marcus is. Sőt még a felesége is, de semmi. Csak is kizárólag az eddig számunkra nem élő tündérmesék lényei.

Szépen összepakoltam a ruháimat és elindultam a Cullen család felé.”

-A többit ti is tudjátok, hogy mi történt utána. És nem is bántam meg. Talán ma már visszatért a a régi énje de nem tudhatom.

Esme szemszöge

Megrendítő volt ezeket hallani Edward-tól. Régen láttam a szemében azt a nagy szerelmet Bella iránt, de most már csak tényleg a szín tiszta gyűlöletet. Nem értem én ezt a fiút.

Olyan dolgok történhettek vele amikről mi még csak álmodni sem mernék.
Nagyon megtörhette Bella távozása ahogy mindenkit. Mindenki egy számára fontos személyt vesztette el.

De ha neki így jobb akkor bele kell törődnünk. Olyan rossz , hogy még csak egy levelet sem tudunk neki írni, hogy elmondhassuk,- ez esetben leírhassuk- mi mindig tárt karokkal, várjuk és hozzánk bármikor visszajöhet, de ezt nem tehetjük meg.

Bella Más Életet Él: Tizenkettedik fejezet

Magyarázat

Isabella szemszöge

Nem tudom miért jöttem el evvel a nővel!

Akár át is verhetett! De valahogy úgy érzem, hogy nem tenné. Nem tudom miért egy ösztön vagy nem is tudom, hogy szokták ezt nevezni.

Nehéz leírni vagy akár elmagyarázni ezt az érzést. Olyan, mint amikor egy vak emberen segíteni akar egy olyan, aki lát! Az amelyik nem lát, teljesen- vagy még ha nem is de nagy részben – megbízik abban akinek meg van még a szeme világa.

Ha közeli hozzátartozó hagyja, hogy vegye, neki a ruhát pedig gondolhatná azt, hogy nagyon csúnya öltözéket fog neki összeválogatni. De bízik benne, hogy normálisan öltözteti fel.

Vagy akár az étellel is! Hiába érzi az illatát, de nem látja, hogy mit rakott le elé vagy mit rakott bele.

Minden a bizalomról szól!

Valahogy ezt érzem én is. Vakon bízok benne, hogy nem ver át és elvisz, egy olyan helyre ahol végre otthon érzem magam.

Hiába szeretem és imádom a családomat nem éreztem magam otthon. Megkaptam mindent, amit csak kaphattam. Ruhát, ételt, játékokat és megfelelő oktatást. Éreztem, hogy mennyire szeretnek és védelmeztek, de akkor is. Valami mindig is hiányozott számomra.

Most már tudom mi hiányzott. Az az érzet, hogy én is tartozom valahová.

Láttam mindenki szemében a mérhetetlen bánatot és értetlenséget. Én sem értettem volna a helyükben saját magam de ha őszinte akarok lenni magamhoz akkor még én magam sem értettem.

Nem tudom, hogy bízhatok megy egy olyan nőben aki beállít csak úgy és azt mondja, hogy ő a vér szerinti anyám.

Ki állítólag odaveszett abban a tűzben amiből Jazz mentett ki!

Amibe állítólag nem csak ő hanem a vér szerint apukám is belehalt!

És most egy olyan helyre megyek amiben még a vámpírok sem hittek, sőt a létezésükről sem tudtak. Képtelenség. Az egész egy nagy álom. Olyan mint egy nagy mese. De ha jobban bele gondolok a mesék világába csöppentem. Sőt én maga is egy darabja vagyok.

Egy olyan kis lény amit minden gyerek imád és hisz bennük. De ha felnőnek ezeket mind elfejtetik és nem hisznek már a tündérekben.

„-Ana, ana! Mi ez a hátamon?- rohant egy kislány az anyukájához. De az a kislány én voltam kiskoromban.

-Tündérkém!- kapott fel a földről anya. -Jesszusom!- vissza is tette a kicsi énemet a földre.- Charlie  Gyere gyorsan baj van!

-Mi az Renée?- Renée csak rám mutatott és ahogy Charlie rám nézett egyből értetlenség csillant meg a szemébe.-  De ennek még nincs itt az ideje! Csak 17 éves korában kellet volna…

-De épp ez a gond. Jesszusom! Az a kisfiú a játszótérről! Az akivel Bella olyan jól eljátszott! Valami furcsát láttam az aurájában de nem foglalkoztam vele. De ahogy visszagondolok ő lehet…

-Nem drágám biztos, hogy nem lehetett ő.

-Akkor mivel magyarázod! Nem szerezhetik meg mert akkor…

-Nincs más választásunk. Használom a képességem te meg a tiédet.- a kicsi énem csak ide oda kapkodta a fejét Renée és Charlie között. A szemében értetlenség csillogott de a nagy öröm is a szárnyai miatt.

-Bella. Figyelj most egy kicsit anyucira rendben?- a 3 éves énem ránézett.

-Fidelek!- mosolyodott el.

-Apukád és én nagyon szeretünk és csodálunk. De most olyan dolog fog következni ami nem jó. –a szememben értetlenség csillogott.- Egy jó darabig nem fogsz minket látni. De nem kell félned majd újra találkozunk és mindent elmagyarázok - ezek túl nehéz és komoly gondolatok voltak egy 3 éves kislánynak mégis valahogy érezte vagyis éreztem, hogy ez nagyon nem jó.- Sajnálom ami most következik!- mosolygott rám. Felvitt egy gyerekszobába. Éreztem és- valahogy láttam is a kiskori gondolataimat- hogy a szüleimmel kapcsolatos gondolataim elhalványulnak. Mintha bezárták volna őket egy dobozba.

Mikor föleszméltem csak a füstöt éreztem!”

-BELLA!- sikította Renée. Épp, hogy elrántott egy fa elől!- Miért nem figyeltél kincsem?

-Te kitörölted a gondolataimat?

-…- láttam a szemében az értetlenséget. Csak csöndben álltunk egy fának az ágán. Ha egy ember meglát minket azt hiszi pillangók vagyunk.

-Mikor a tűz keletkezet. Te kitörölted az emlékeimet!- kiabáltam. De ő csak mosolygott!  Min mosolyog.

- Mindent megtudsz amint visszaértünk a születési helyedre.

-Nem! Én most akarom megtudni.- és még a lábammal is dobbantottam.  Nem tudom miért tettem mert nem vagyok az a gyerekes fajta de éreztem h ezt kell tennem. Az ág amin álltunk hirtelen el kezdett emelkedni. - M…m… mi történt?- hasaltam el az ágon és öleltem magamhoz.

-Ez te voltál Bella.

-Hogy mi?! Ez nem lehettem én! Én nem tudok ilyeneket!

-De. Mivel most már teljesen tündér vagy így az erőd is megmutatkozik.

-Na és nekem ez az erőm?

-Nem. Ez az összes tündérnek meg van. Neked több képességed van mint egy átlag falyukbelinek, mivel …- hagyta félbe a mondatot.

-Mivel?

-Ezt nem itt beszéljük meg.  Már nem vagyunk messze gyere induljunk.- nem törődve az én dühös arcommal felemelkedett és elindult.

Most komolyan képes lenne itt hagyni?!

-Nem! De ha nem jössz magam után cipellek.

-Mi? Gondolat olvasó vagy.

-Csak a tiedet hallom. Sok mindent nem tudsz még rólunk. De hamar bele fogsz rázódni. Na de tényleg gyere már csak 3 perc és megérkezünk.

-Ez meg mi?

-Ez egy fa.

-Azt látom, de minek álltunk meg előtte.

-Mert ide jöttünk.

-Egy fához?

-Igen.

-De minek?

-Mert itt fogsz lakni mostantól.

-Egy fánál?

-Nem. Benne.

-Egy fában?

-Igen.- válaszolta.- De csak szólók a látszat néha csal.- ahogy ezt kimondta egy kis ezüstös fény jelent meg a fa törzsében és mellette két tündér  harci felszerelésben- természetesen férfiak voltak.

-Királynőnk!- hajolt meg mélyen a két őr.

Renee csak biccentet és intett nekem, hogy kövessem.

-Ő lehet az?

-Lehetséges.

-De ak…

-Nektek tudtommal más dolgotok van! Nem arról kéne beszélni, hogy ki ő itt mellettem.-szólt rájuk nyugodt hangon. Mégis valamilyen lenéző hangnem volt benne.- Ne szólj addig senkihez míg én azt nem mondom. Nem akarom, hogy villámgyorsan elterjedjen a hír.- én csak bólintott.

Még csak most néztem körül legelőszőr.

Gyönyörű volt. Szinte egy másik világban találtam magam.

Rendes hegyeket láttam a távolban, erdőket tavakat és házakat.

-Ez, hogy lehetséges?

-Szép mi?

-Ez lélegzet elállító. De, hogy lehetséges, hogy egy teljes világot van egy fában?

-Lehet, hogy így neked most nem tűnik fel de most maximum 10 cm magasak vagyunk. Így minden aránylik hozzánk. Majdnem úgy élünk mint a rendes emberek csak egy-két dolog tér el. A gyerekeknek ugyanúgy iskolába kell járniuk az merőjük miatt, meg a miatt is, hogy könnyebben be tudj illeszkedni.

-És velem mi lesz? Engem ki fog tanítani mert azért nem ülhetek be kisgyerekek közé.

-Neked külön tanárod lesz nem csak a korodnál fogva de a képességed miatt is.

-Hogy lehet, hogy ilyen fiatal vagy annak ellenére, hogy… Hány éves is vagy?

-A tündérek halhatatlanok. Minden 500. évben születik egy tündér. De amúgy 2593 éves vagyok.- a szemem szerintem a tízszeresére nőtt. A lélegzetem is elakadt és ledermedtem.- Tudom ez így egy kicsit megdöbbentő…- rámeredtem.- Jó oké nem kicsit hanem nagyon. De most szeretnék neked valakit bemutatni.

-Mégis kit?

-Látod ott azt a nagy kastélyt?- mutatott a távolban egy lebegő izére. De csak bólintottam - Na ott fogsz lakni velem és az apukáddal.

-Apuval?- rémlett fel egy fiatal 20-as éveiben járó férfi.

-Igen vele.- mosolyodott el és egy szerelmes mosolyt fedeztem fel az arcán. Ezt láttam az összes Cullen arcán ha a párjára nézett vagy akár gondolt.

Valamiért gyermeki izgatottság lett úrrá rajtam.

-Látom kezdesz tündéresedni.

-Hogy milyenesedni?

-Tündéresedni. Az a gyermeki izgatottság ami benned van az az alaptermészetünk. Majd még mesélek az ilyen dolgokról de jobb lenne ha te saját magad tapasztalnád meg őket.- a végén lágyan végigsimított az arcomon és rám mosolygott. Intett, hogy kövessem és minden egyes szárnyrebegtetéssel közelebb kerültünk a lebegő kastélyhoz.

Bella Más Életet Él: Tizenegyedik fejezet

Hogyan?

Isabella szemszöge

Csak annyit éreztem, hogy iszonyatosan fáj az összes csontom. Mintha csak égne. És ha ez nem lenne elég még a hátam is fáj. Valami ki akar belőle törni de nem tud.

Eszméletemnél voltam, mindent láttam, hallottam és könyörögtem Edward-nak, hogy valahogy tüntesse el a fájdalmamat.

-Edward… csinálj valami! Ez… ez… iszonyatosan fáj!- szorongattam a jéghideg márványkeménységű kezét.

-Sajnálom nem tudom mi a bajod.- láttam a szemében a mérhetetlen fájdalmat és tehetetlenséget. Rázkódott.

Sír.

Még ha nem is képes könnyezni de sírt! Sírt a magatehetetlenségtől. Sírt, hogy nem tud rajtam segíteni. Sírt mert fájt neki látnia engem szenvedni.

-Edward…

-Bella én úgy sajnálom… máris hí…- de félbeszakították.

-Nem kell senkit sem hívni!- jött be egy hosszú szőke hajú zöld szemű gyönyörű nő. A szemszíne pontosan olyan volt, mint az enyém!

-Ki maga?- állat be elém Edward ha kell, megvédhessen.

-Isabella vérszerit anyja!- nézett a szemembe és halványan elmosolyodott. Furcsa melegség árasztott el.

-Az képtelenség. Bella szülei a tűzben meghaltak!

-Úgy nézek ki mint egy halott?

-Nem igazán… De várjon, hogy került maga ide?- nő csak féloldalasan elmosolyodott. Hirtelen egy gyönyörű rózsaszín- szinte már barnába hajló- színű szárnyai lettek.

Tündér!

-Mi maga?- kérdezte Edward.

-Jaj olyan szűk-látókörű vagy! Tündér vagyok. És név szerint Rene.

-De hisz tündérek ne…- de a nő előtte termett és befogta a száját.

-Ahányszor egy ember kimondja a földön, hogy tündérek nem léteznek egy holtan esik össze. Ez az egy igaz a Pán Péter-ből. Bár azt nem tudom, hogy ez vámpíroknál is igaz!

-Honnan?...- kérdeztem.

-Ne beszél kislányom. Tudom, nagyon fáj de, csak, most ha megtörténik, aminek meg kell történnie nem fog fájni. Vörösek! Hívd fel a többieket, hogy jöjjenek ide mert nem akarom többször elmondani amit mondani fogok.

-…- valamit mormolt az orra alatt amit nem nagyon értettem.- Hívom Carlisle-t.

-Szervusz Edward!

-Carlisle hatalmas baj van!

-Mi történt?

-Mikor vacsoráztunk, Bella rosszul lett, és a hátát fájlalta, meg azt mondta, mintha égnének a csontjai.

-Kórházban vagytok?

-Nem! Nem mertem oda vinni. Vissza hoztam a szigetre.

-Indulunk!- jelentette ki!

-De nem ez a legfurcsább!

-Akkor mi?- hallottam a hangján, hogy egyre feszültebb

-Itt van egy szőke nő…- itt egy pillanatra megállt.- Rene-nek hívják. Azt állítja ő Bella vérszerit anyja. De nem ez a hátborzongató hanem az, hogy van neki szárnya.

-Na ne nevettess Edward!

-Ez tényleg komoly! Ő kérte, hogy hívjalak fel titeket! Gyertek gyorsan vissza és akkor meglátjátok, hogy nem viccelek!

-Rendben indulunk!- és avval a lendülettel, hogy kimondta le is tette! Visszafordultam Rene felé és ő kérdőn felhúzta a szemöldökét.

-Elindultak!- leguggoltam Bella mellé de volt benne valami furcsa.- Olyan mintha kisebb lenne mint eddig!

-Mert kiseb is! A tündéreknek két alakjuk van. Van az emberi és a tündéri! Te a többit csak akkor mesélem el ha megjöttek a többiek.

-Rendben!

-_-Fél órával később_-_

-Megjöttünk!- halottam meg Carlisle hangját. Mikor beléptek a nappaliba és meglátták a nőt, megdermedtek és tényleg úgy néztek ki, mint egy szobor.

-Magammal viszem a lányom!- jelentette ki Rene.

-Azt nem hagyom!- mordult fel Esme.

-Maga, engem nem tud megrémiszteni! Több félnivalója van tőlem, mint hinné!

-Mi történik vele?- jött mellém Alice.- Olyan mintha összemenne.

-Mert az is történik vele.- nézett a kis „kobold” vámpírra.- Egyszer, ismétlem, csak egyszer fogom mind ezt elmondani!

-De mit?

-Hogy ki vagyis mi valójában Bella! Gondolom ti vámpírok, azt hiszitek, ott kimerül a mesebeli lények fogalma, hogy vámpír, vérfarkas és az alakváltó farkasok. De valójában messze nem. Minden varázslény létezik. Törpék, manó, koboldok, óriások, pegazusok, unikornisok és tündérek is. Nos a legutolsó vagyok én a férjem- Bella apja- és maga Bella is. Bellát azért kell magammal vinnem, mert ő a tündérek hercegnője. Túl nagy az ereje, hogy csak úgy hagyjuk kitörni belőle. Meg kell tanulnia használni. Kérdés?

-Nekem van!- monda Jane.- Miért fájlalja a csontjait és a hátát.

-Ez igazán egyszerű. Ha kiskorában nem kellet, volna magára hagyni-, amit nektek nem fogok elmondani, miért kellet- akkor most nem szenvedni így.- lágyan végigsimított az arcomon. Elképesztően puha ujji vannak.- A csontja azért fájnak úgy, mert összemegy. Alig lesz 10 cm-es. Ez az eredeti alakunk. A háta meg azért fáj, mert a szárnyai akarnak kitörni a helyéről, de ez addig nem fog bekövetkezni, míg el nem éri a tündéri nagyságát.

-De miért mentek olyan kicsire össze?

-Hogy elférjünk. Mivel mi a természet szülöttei vagyunk így ott is élünk. De az emberek nem tudhatnak a létezésünkről így általában egy eldugott kis réten, amit senki soha nem talál meg vagy egy hatalmas nagy fának a belsejében élünk. De többet nem mondhatok! Így is túl sokat mondtam. És igen Edward meg Aro, nem tudtok a gondolatainkban olvasni nehogy megtudjátok, hogy mik vagyunk.- ez mind számomra teljesen új de éreztem, hogy ez nem is ismeretlen számomra.

A csontjaimban a fájdalom már tűrhetetlen volt és nem bírtam ki egy sikítás nélkül.

-Nyugodj meg Bells.- fogta meg a kezemet a tündér nő.- Hamarosan elmúlik!- simogatta meg a fejem búbját.

A fájdalom ahogy jött úgy el is tűnt. Mint a csontjaimból mind a hátamból a feszítő érzés.

-Na véget is ért.- felnéztem Rene-re és olyan furcsán hatalmasnak tűnt. De nem csak ő hanem a többiek is.

-Mi történt velem? Hogyan lettetek olyan nagyok?-  éreztem, hogy pánikrohamot kapok és a könnyeim is folytak.

-Nyugodj meg kincsem! Nem történt semmi baj. Épp ellenkezőleg épp, hogy jó dolog történt veled. Újra tündér vagy. Az lettél akinek születtél. És még milyen szép kis tündér vagy. Teljesen apád meg én keverékem vagy. Gondolj arra, hogy repülni szeretnél!

-De hisz nem tudok repülni!

-Csak gondolj rá!- tettem amit mondott és láttam ahogy a kanapé távolodik tőlem. Vagy inkább én távolodtam tőle?- Gyere menjünk a tükörhöz.- nyújtott kezet nekem a nő. Hátranéztem a többiekre és láttam, hogy a döbbenettől nyitva maradt a szájuk, de a szemükben a gyönyörűséget láttam. Szinte itták magukba a látványunkat!

Nem is csodálom.

Nem mindennapi látvány két tündér! És ráadásul még tündérport is hagynak maguk után ahogy repülnek.

-Nézz a tükörbe kincsem.- fordított a tükör elé a nő. A látványtól teljesen lesokkolódtam.

Hófehér bőröm hegyes fülem van. Derékig érő hullámos dús barna hajam, benne rozsszín szalaggal és egy pillangócsattal. A ruhám hosszú fehér volt de a mellemnél és a hasamnál plusz anyagként rózsaszín volt ami hátul külön vált a fehér résztől. A lábamon semmi nem volt de így is volt kényelmes. A felkaromra ugyanolyan színű anyag volt kicsit rátekeredve mint amilyen a ruhám rozsszín része.

Nem is ezek döbbentettek meg én nem is az, hogy alig lehettem 10 cm-er magas, hanem a szárnyaim.

Nagyon szép volt. Szintén fehér- rózsaszínben pompázott. A nagy része fehér de a vége- olyan mintha keretbe foglalná- rózsaszín volt és csillogott a tündérportól.

-Úgy nézek ki mint amit 3 évesen rajzoltam. Igaz Edward?- nézetem az illetőre. A hangom is kissé megváltozott. Vékonyabb és csilingelőbb lett. Nem olyan mint a vámpíroknak hanem volt benne valami még varázslatosabb.

-Igen teljesen úgy néz ki!- bökte ki nagy nehezen Edward.

-Otthon.- mondtam ezt ami először eszembe jutott hirtelen.

-Tessék?- kérdezte anya. Anya most szólítom először így még ha csak magamban is de nagyon természetese jön.

-Ez jutott hirtelen eszembe. Sehova nem éreztem magam tarozónak. Se, a vámpírok se az emberek világába. De most, hogy tündér vagyok otthon, érzem magam.

-Ezt örömmel hallom. Valószüleg hiába volt benned jól „elrejtve” az igazi éned attól még megpróbált előtörni.

-De miért pont most? Miért nem 2 hét múlva?

-Ez egyszerű. Mert ma van, hogy 17 éve megszülettél. Ezt a varázslatot szórtam rád, hogy pontosan a 17. életévedben változz vissza. A papírokat is megváltozattam ezért volt eddig mindig a születésnapod szeptember 13-án tartva. De térjünk a tárgyra velem jössz vissza a világodba és megtanulod kezeli az erődet vagy itt maradsz és valószínül evvel katasztrófát okozol?

-Bella kérlek maradj!- kérlelt Edward. Elé röppentem ő kezét felemelte, hogy ráállhassak ás az arcához emelt.

-De muszáj mennem. Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem a világban. De megbocsátok neked. Bár nem is igazán van mint megbocsátanom. Már magam sem tudom miért haragudtam meg rád.- mosolyodtam rá.- Carlisle.- röpültem át hozzá.- Te apám helyett apám voltál és nagyon is tiszteltelek, tisztelek és tisztelni is foglak amiért megmutattad a vámpírvilágnak, hogy nem kell ember ölni ahhoz, hogy táplálkozhassatok. Mindig is láttam benned azt a nagy szerette irántam és a féltés is. És is szeretlek.- nyomta egy puszit az arcára.- Esme.- Te anyám helyett anyám voltál. Mivel tudom, hogy mi történt a fiaddal így megértem, hogy engem úgymond egy második esélynek néztél, hogy isten igazán anya lehessél. De te magamért szertél és nem egy második esélyért. Egyedül csak te tudtad, hogy néha mi kell nekem. Azt is tudom, hogy lányodként szeretsz és ez így is marad. Én is anyámként szeretlek de sajnos el kell, hogy menjek.- ő neki is adtam egy puszi és tovább röppentem.

Mindenkinek elmondtam, hogy mit látok benned és, hogy miért szeretem. Ez volt az én részemről a búcsú.

-Mehetünk!- néztem rá a vérszerit anyámra. Éreztem, hogy egy perccel sem bírom tovább. A szemem már tele van könnyel de nem hagyom őket kicsordul. Addig biztos nem Még itt nem hagyom a Cullen és a Volturi klánt.

Bella Más Életet Él: Tizedik fejezet

Játék

Emmett szemszöge

Hogy ez az Edward menyire nem értékeli az aggódásomat, és az odafigyelésemet. Én minden hátsó szándék nélkül adtam volna neki oda azt a dobozt.

Na jó azért nem teljesen. Kíváncsi voltam, hogy csak a húgocskám testét akarja-e, vagy sem. És hát átment az első teszten.

-Ha még egy olyan lesz, én esküszöm Emmett az összes ruhádat cafatokra tépem, és jössz velem vásárolni - nézett rám a kis „kobold” húgom.

-Nem csináltam semmi rosszat!- emeltem fel védekezően a kezem.

-De igen! Se Edwardot se Bellát ne hozd kellemetlen helyzetbe, vagy különben velem gyűlik meg a bajod.

-Oké!

-Ajánlom is! Na de most menjünk. Vár ránk a játékterem!- ugrált kifelé a yacht-hoz.- Na vámpírok, yacht-ra!

Mindannyian felszálltunk a hatalmas luxus yacht-ra, és elindultunk Hawaii legnagyobb játéktermébe.

-_-Játékteremben_-_

-Ezt nem hiszem el! Hogy lehet egy ilyen kis törpének, akkora nagy mázlija?- akadt ki egy kopasz pasas, akit Alice ejtett ki a Póker játszmából.

-Csak így tovább! Mutassa meg ezeknek a pökhendi alakoknak, hogy nem csak a férfiak tudnak jól kártyázni.- súgta oda az osztó- mivel pont Alice-hez hajolt a kártyákért.

-Köszönöm nem kell több pakli!- állat fel Alice az asztaltól és a zsetonokat meg rám sózta. Na  persze, mindig, mindent a legkisebbre kell cipelnie.

A zsetonokat belenyomtam Aro kezébe, hogy vigye hátra, hogy leszámolják mennyi is pontosan, és beváltsák csekké, amit később bármelyik bankbakénzpénzre válhatunk vagy akár rárakhatjuk egy bankkártyára is.

-Megyek a Rulett asztalhoz!- húztam ki magam, és elindultam afelé, ahol zajlott a játék.

Egy fiatal, úgy 25 év körüli, festett szőke lány volt a játékvezető.

Eléggé feltűnően méregetett engem, és ha a szemébe néztem volna, tuti, hogy szemezett volna velem. De nem tehettem meg. Több indokból kifolyólag.

Az első: nekem Rosalie baby a mindenem, és számomra ő a legcsodálatosabb nő.

A második: még ha nem is figyel rám, van valamilyen beépített „figyelője” -vagy nem is tudom, hogy nevezzem- ami egyből riaszt, ha másik nőre rá merek nézni.

És akkor lesz nekem nemulass. Persze ha ő akarja, hogy más férfiak megnézzék őt, és én veszem észre, és megemlítem, még neki szokott feljebb állni, hogy hogyan merészelem ezt mondani, és miért lesem azt ha egy másik férfi meg akarja-e nézni.

Jó bár megértem a saját nememet. Rose tényleg egy istennőnek néz ki. Egy igazi szexbomba, és nagyon is jól csinálja amit velem kell csinálnia.

A játék eközben megkezdődött- és még szerencse, hogy egyszerre több felé tudok figyelni, így tovább gondolkodhattam.

Igazándiból nem is tudom mivel érdemeltem ki ezt a szépséget. Hisz mikor rám talált, csurom vér voltam, és még ember is ráadásul.

Neki köszönhetem a mostani létezésemet.

Emlékszem, milyen volt mikor megkértem a kezét. Ugyanúgy egy játékteremben voltunk, csak nem ilyen modernben, mint a mostaniak.

„1936-ot írunk. Életem - vagyis most már létezésem - legfontosabb napa lesz. Ma szeretném megkérni Rosalie kezét. Mivel a vér szerinti apja úgy tudja, hogy a gyönyörűséges lánya elhunyt, így Carlisle-tól kértem engedélyt a leánykérésre. Nem mindennapi helyet választottam a leánykérésre. Egy játékterembe szerveztem.”

Igaz, hogy akkor még csak fél éves vámpír voltam, és csak annyi ideje ismertem Rose-t, mégis csak magamnak akartam. Nagyon megörültem, mikor igent mondott, és azt mondta még az sem zavarta, hogy nem épp egy megszokott helyen kértem meg a kezét.

-Kiszállok!- jelentettem ki, és felálltam. Unalmas volt ez a játék. Még ha Alice nem is mondta meg a jó számokat, a megérzéseim nagyon jók. Ahogy az összes többi vámpírnak is.

Felálltam, és a zsetonjaimmal nem törődve elsétáltam onnan. Mindenki más, és más asztalnál ült, de a párok együtt maradtak. Szememmel Rosalie-t kerestem, de nem láttam sehol. Kerestem szőke hajzuhatagot, de itt annyi volt, hogy akár órákba is telhetett volna a megtalálása.

És ekkor megláttam egy csoport férfit ahonnan kivillant egy nagyon ismerős vádli.

Gyorsan odasiettem, Rose ült a kissé spicces férfiak körében, és vidáman mosolygott, és flörtölt velük.

-Rosalie - mondtam halkan de tudtam, hogy úgy is meghallja.

-Emmett meg tudom ma…- de csak a fejemet ráztam, és elsétáltam onnan. Sok mindent eltűrtem már tőle.

Eltűrtem, ha egy srác megy el mellettünk a suliban, és egyből el akarja kápráztatni. Elfogadtam, hogy ő ilyen.

Elfogadtam, hogy ő mindenkit el akar kápráztatni.

Elfogadtam, hogy még nálam is féltékenyebb, és ha csak egy nőre ránéztem máris hisztériát rendezett.

De azt már nem tudom elfogadni, hogy vagy 10 férfival flörtöl egyszerre, miközben én is ott vagyok.

Ez már több a soknál!

Na várj csak Rosalie Lillian Hale. Nem szép a bosszú, de hasznos!

Egy mahagóni vörös hajú nő kínálgatott koktélokat egy tálcáról.

-Ön kér egyet?- jött oda hozzám a nő, és kacéran nézett rám.

-Legyen faragatlan, és mondjam azt, hogy én nem azt kérnék, vagy legyek régimódi, és vegyek el egyet és mondjam, hogy mást is szeretnék?- néztem le a fehér bőrű nőre.

-Minek tegyünk fölösleges köröket?- húzta fel az egyik vékonyka szemöldökét.

Érezem Rose bódító illatát magam mögött, és kissé hátrasandítottam. Láttam, hogy ha nem állnék a lány előtt, akkor már rá ugrott volna, és szálankét tépné ki a haját.

Fanyarul rámosolyodtam, és visszafordultam a lányhoz.

Annyira más volt, mint Rosalie. Az embernők között bizonyára nagyon gyönyörű nő, de a vámpírok körében csúnyácskáknak hat. Rose van vagy 180 cm magas, de ez a lány maximum 167 cm magas, törékeny testalkat, bár kerekedik ahol kell.

-Hagyd békén a férjemet!- állt a felszolgáló lány elé az én szerelmem.

-Még ha a férjed is, amit erősen kétlek, lehet valami hiányod, ha nálam keres vigaszt.

-Na ide figyelj te ki…- kezdte Rosalie, de Carlisle megjelent.

-Rendben, elég lesz. Rosalie te most nyugodj le, kisasszony bocsásson meg, a fiam és a lányom viselkedése miatt. És ha most megbocsát.- mosolygott rá a sápadt lányra, és Esme felé terelt minket.~ O jaj. Most kapjuk a fejmosást!

-Most kezdjem a szokásos anyai szöveget, hogy kerüljük a feltűnést.

-Emmett kezdett flörtölni azzal a kis csitrivel!

-Nanana! Rosalie! Tudod jól, hogy Emmett borzasztón hűséges, ahogy mindannyian! Nem akarom az egészet rád fogni, de te kacérkodtál azokkal a férfiakkal.

-Köszi Esme!- húztam ki magam egy elégedett mosollyal.

-Te meg Emmett!- jaj ne kezdődik!- Tudod, hogy milyen Rosalie! Meg kellet volna beszélnetek, és nem visszavágni. Te is tudsz féltékeny lenni, de az köztudott, hogy a nők átlagban féltékenyebbek, és a mi „állapotunkban” ez még inkább felerősödött! Na szóval mit kell mondani?

-Sajnálom maci, hogy kacérkodtam azokkal a férfiakkal és, hogy majdnem megtéptem azt a lányt!

-Sajnálom cica, hogy visszavágtam, de túlmentél egy bizonyos határon.- átöleltem, és egy szenvedélyes csókot adtam neki.

Ezt a csókot Carlisle telefonjának csörgése zavarta meg.

-Hogy kerül hozzád telefon?- tette csípőre kezét Esme.

-Edward-nak adtam egyet, hogyha baj lenne, és kellene a segítségem.- meg se várta Esme válaszát, fel is vette a telefont.- Szervusz Edward!

-Carlisle hatalmas baj van!

-Mi történt?

-Mikor vacsoráztunk, Bella rosszul lett, és a hátát fájlalta, meg azt mondta, mintha égnének a csontjai.

-Kórházban vagytok?

-Nem! Nem mertem oda vinni. Visszahoztam a szigetre.

-Indulunk!- már épp készült letenni a kis készüléket, mikor Edward megszólalt.

-De nem ez a legfurcsább!

-Akkor mi?- kezdett Carlisle egyre feszültebb lenni. Nagyon aggódhatott Belláért!

-Itt van egy szőke nő…- itt egy pillanatra megállt.- Renée-nek hívják. Azt állítja ő Bella vérszerit anyja. De nem ez a hátborzongató hanem az, hogy van neki…

Bella Más Életet Él: Kilencedik fejezet

Édes a játék

Edward szemszöge

- Ne! Alec neeeee!- sikította Bella. Mivel Alec volt olyan kedves, és bedobta a vízbe.- Ezt nagyon megbánnád, ha nem szeretnélek annyira.

Szerintem Bella azt hitte, hogy nem vettem észre- márpedig de- mikor a szeme sarkából rám nézett. Lehet, hogy már egy kicsit frusztrálta, hogy egyfolytában őt nézem, de hát mit tehetnék?! Tökéletes alakja van, amelyet a víz most még jobban kiemelt. Azon még én magam is meglepődtem, hogy ugrásra készen állok, hogy meg mentsem bármiféle bajtól. Igaz nagy marhaság, hisz itt bárki meg tudná menteni, ha bajba kerül, de mégis úgy értem, hogy ez az én fő feladatom.
De ezzel nem csak én, hanem Caius is így van. De ő nagyon nem érti önmagát. Mivel- az ő szavaival élve -„Az ember a világon a legelvetendőbb lénye.” Így hát nagyon nem érti önmagát, bár az is igaz, hogy a Kiket-kell-legjobban-megvetni-lista élén, nem az ember, hanem a vérfarkas áll, hisz egyszer majdnem megölte egy.

Hirtelen Heidi robbant ki a tengerpartra, kezében valami furcsa kis izével.
- Ez de édes - visította Heidi.- Srácok nézzétek mit találtam Demetri bőröndjében - és felmutatott egy plüss medúzát.
Felix és Emmett a földön fetrengett, Alec meg a vízben a röhögéstől. A két nagyobb darab vámpír már gondolatban azt tervezte, hogyan fogják Dem-et emiatt csesztetni, de én már tudtam, hogy ez nekik nem fog összejönni.

Néztem, ahogy Bella végignéz a lányokon, és egyre inkább kezd az arca elszontyolodni.
Ilyenkor igazán bánom, hogy nem tudok a gondolatában olvasni. Soha eddig- vámpírlétem alatt- nem találkoztam még olyan emberrel, vagy vámpírral akinek nem halottam, vagy láttam volna a gondolait.
Azt viszont tisztán kiláttam a szeméből, hogy nagyon irigykedik ránk, mert csillogunk. Imádattal néz minket- még ha a Cullen családot nem is annyira- de minket Volturi-kat igen.

- Bella ugye nem csípett meg az a medúza?- rohant ki Alice a házból Bella elé.
- Micsoda?
- Medúza.
- Egy PLÜSS medúza?
- Mi van?- döntötte oldalra a fejét.- Volt egy látomásom egy medúzáról, és azután meg te sikítottál.
- A sikítás attól volt, hogy Alec, volt olyan kedves és beledobott a vízbe, a medúza, amit meg láttál Demetri-é - mutatott a Heidi kezében lévő kis micsodára.
- Amit Heidi-nek vettem még Olaszországban - tette hozzá az érintett.
- Tényleg?- nézett rá nagy szemekkel.
- Hát persze. Láttam, hogy mennyire tetszett neked így megvettem. Este akartam oda adni, de valakinek megint tu…
-J aj olyan édi vagy! Nagyon köszönöm.- vetette magát Dem nyakába. Persze miután elkezdtek csókolózni mindkettőjük fantáziája beindult. Így Jasper, és én köhintettünk egy nagyot.
Valamilyen szinten vették a jelet, de így is lett egy kisebb vitánk velük.

- Alice el akarok este menni vásárolni!- a fiúk és én is úgy néztünk Bellára, mint aki most szabadult az Őrültek házából. Bár én még nem voltam Alice-val, de láttam már, mesélték a gondolatikban is, hogy miket szokott művelni
- Örülök neki, de minek?
- Nem gondoltad, hogy azokban az izékben fogok itt föl le járkálni?!
- Mi van nagyon is jól állnak!- ezzel én is nagyon egyet értek! Még szerencse, hogy nem mondtam ki hangosan is.
- Alice emlékezz vissza a pár órával előbbi vitánkra.

- Na igen, az egy szép menet volt!- jelentette ki Demetri.
- Ti inkább meg se szólaljatok. Egy kész orgiát csináltatok a gondolatitokban.
- Nem kéne őket olvasgatni, és ennyi.
- Eléggé nehéz, hogy ha ordibáltok. Tudjátok, hogy nekem ez olyan, mintha mindenki hallaná.
- Ugyan, rajtad kívül senki sem panaszkodik. Minek csinálsz akkor belőle akkor ügyet?- nézett a szemembe dacosan Heidi.
- Engem is zavar. Csak engem nem a képek, hanem az érzelmek.
- Neked is ugyan az a mondanivalóm, mint Edward-nak. Ne elemezd a mi érzelmeinket.
- Az a baj Heidi, hogy fogalmad sincs mekkora a teher ez számunkra, hogy olyanokat érzünk, látunk, illetve hallunk amilyeneket. Nem csak a ti érzelmeteket érzem hanem mindenkiét. És ezek olyanok számomra, mintha saját magamból indulna ki. És az is baj, hogy ha egy érzelem túl nagy, akkor az rám rakódik, nem tudok vele mit kezdeni, és úrrá lesz rajtam.
- Igen és ebből nekünk most mi a lényeg.
- Nektek csak annyi, hogy legyetek úrrá az érzelmeteken, mert különben olyan „nyugtató” hullámot küldök rátok, hogy- hiába vagytok vámpírok- elalszotok tőle. És ez a többieknek is szól.
- Ja persze, és higgyük is el!- fojtatta Heidi. Hogy neki minek kell ilyen önfejűnek lennie. Nagyon meg fogja bánni.
A következő pillanatban, már a földön feküdt eszméletlenül. De pár pillanat múlva máris ébren pislogott nagyokat.
- Ez meg mi volt?
- Nem hittél nekem, én meg megmutattam, hogy márpedig meg tudom tenni, akár szemrebbenés nélkül.
- De akkor is, hogy merészeled ezt megtenni egy nővel?- pattant fel.
- Már Rosalie-val is megtettem. De megnyugodhatsz - és mielőtt nekem ugrasz- Bellával soha nem tettem meg, és nem is fogom.
- Na akkor ezt kapd ki!- és egy szenvedélyes csókot adott Dem-nek.
- Jaj, hagyjátok már abba a nyálcserét - szóltam rájuk, mert már nagyon elegem volt a gondolataikból.
- Csak féltékeny vagy, hogy te nem csinálhatod ezt. Kivel is? Ja, megvan a kis Bellával.
- Hogy mit mond a vámpír, aki mindjárt kopasz lesz?
- Azt, hogy Eddy fiú szívesen csókolózna veled.
- Csak hogy én nem.- ez övön aluli volt. Eddig is sejtettem, hogy nem vagyok Bella esete, de hogy így hangosan, mindenki előtt kimondta, nagyon rosszul esett. És most már biztos is vagyok benne, hogy semmi esélyem nála.

- Bella meg fogsz fázni.- jött ki Esme, és aggódva ráterített egy törülközőt.
- Esme kb. 30 fok van, és nap is hét ágra tűz, hogy fáznék meg?
- Rendben csak aggódtam.

A nap további része úgy telt körül-belül, mint előtte. Továbbra is nézetem Bellát és irigykedtem a „félelmetes” ikrekre, hogy olyan közel kerülhetnek hozzá.
Valójában nem is félelmetesek, csak kamasz gyerekek, akiknek nagyon hirtelen kellet komollyá, és félelmetessé válniuk. Így nem csoda, hogy most mindazt kiélik, ami kimaradt az életükből.
Miután Felix és Emmett visszajöttek- a halfogásból- hal nélkül megpróbáltak nagy hazugságot beadni a többieknek, hogy megbirkóztak egy cápával, de nagy bánatukra én hallottam a gondolatukban, hogy csak egymással birkóztak a víz alatt.
Ezek után verekedni akartak, de megint megfeledkeztek-, bár vámpírként nem tudom, hogy tették- a képességemről.
És megtörtént a nagy áttörés- vagy legalábbis én annak hittem.
Bella odajött hozzám, és beszélgetést kezdeményezett velem. Nagy örömmel, és gyanútlanul elegyedtem beszélgetésbe vele. Mikor is hírtelem Felix és Emmett felkaptak, és a vízbe dobtak. Pontosan tudták, hogy ha Bellával beszélgetek, csak rá koncertálok, és hogy nem veszem észre ha közelednek.
Így hát meg se lepődtem, mikor felszínt értem és láttam, hogy a két melák, egy tábla csokit nyújtanak át Bellának.
~Na de vigyázz magadra Bella. Az este lesz egy jó hosszú beszélgetésünk kettesben.~ láttam Alice gondolatában, hogy mi is lesz, és ő csak a hüvelykujját mutatta fel, hogy jó lesz.
Csak az a lényeg, hogy Bellának még sejtése se legyen, hogy mit tervezek. Bár ahogy eddig kiismertem Alice-t.

Szerencsére Athenodora belement, hogy azt adjuk be Bellának, hogy ő találta ki az egészet és én vonakodva, és nagylelkűen belementem.
Míg ők játékteremben lesznek, addig én elviszem vacsorázni, és utána elmegyünk neki venni ételt és innivalót.
Míg Bellát Alice rángatta el, úgy este 7 óra környékén, hogy átöltöztesse a mi ki… nem is tudom minkre. Mert nem randi az biztos- bár én nagyon örülnék ha az lenne- de, hogy nem is lesz egy baráti vacsora az is biztos.
Engem Rosalie vett a szárnyi alá. Elborzadva nézete a ruhatáramat. És mindegyikhez volt egy epés mondata. De ezek voltak a leggyakoribbak: „Hogy ez milyen ocsmány!”, „Hogy képes valaki ilyen ruhákat viselni?!”, „Ha az én Emm mackóm ilyen ruhákat hordana, már réses rég a világűr legmélyebb, és legfeketébb sarkában lenne!” na ez volt az én személyes kedvencem. Igaz, hogy szőke kívülről, de hogy még belülről is néha mennyire az tud lenni…

-Megértem én, hogy a Volturi-nak sötét ruhában kell járkálniuk mindenütt, de arról nem tudtam, hogy a ruhákkal félelmet, és pánikot is kell kelteni!- nézett az egyik- szerintem egész jó- pólómra.- Na ez egész jó. Ezeket vedd fel. Ezzel a cipővel, és ezzel az övvel.- az ágyamra tette őket és kiment.
~Hogy került ez az ujjatlan felső a bőröndömbe?~ felvettem a szaggatott farmert, a barna övet, a fehér ujjatlan felsőt, amin egy csizma pár van, a lábamra meg barna cipőt húztam.
A hajamat hagytam ahogy van- na jó nem egy kicsit összeborzoltam, és olyan lett, mint az előbb volt.

Mikor lefelé mentem összefutottam Emmett-el.
- Egy jó tanács öcsi a ma estére: Védekezzetek - tette a vállamra a kezét, és halál komoly arccal mondta ezt.
- Hogy mi van?
- Tessék. Fogd legyen nálad - nyomott a kezembe egy óvszeres dobozt.
- Ugye tudod, hogy fájdalmasan hülye vagy?- tettem fel a költői kérdést.
- Nem is igaz! Csak vigyázok rátok! Még teherbe ne essen a kicsi Bella. Nem akarok nagybácsi lenni. Túl fiatal vagyok én még ahhoz.
- Emmett ha eddig nem tudtad volna a vámpíroknak nem lehet gyerekük. Eleve, ha még ember lennél nagy valószínű, hogy már rég meghaltál volna, és Bella és köztem sosem lesz semmi.
- Jaj ne lombozd már le a vámpír kedvét. És soha ne mond, hogy soha! Fúj ez de Alice-s volt - fintorodott egyet.

Szerencsére ezek után senki sem állított meg, és nyugodtan folytathattam utam a motorcsónakhoz.
Pár perc múlva Bella és Alice is megérkezett. Végignéztem Bellán és- be kellet, hogy valljam magamnak-, hogy tetszett amit láttam.
Bevetettem a féloldalas mosolyomat, mire halványan elpirult.
A kezemet nyújtottam, hogy besegítsem a hajóba, amit- nagy örömömre- el is fogadott.

Bella Más életet Él: Nyolcadik fejezet

Sajnálom, hogy ilyen későn raktam fel csak teljesen kiment a fejemből, de jobb később mint soha, nem?

Furcsa

Isabella szemszöge

- Ne! Alec neeeee!- sikítottam. A legfiatalabb vámpírfiú -legalábbis testileg- volt oly „kedves”, hogy beledobott a vízbe.- Ezt nagyon megbánnád, ha nem szeretnélek annyira - nem túl feltűnően Edward-ra sandítottam. Egyfolytában engem nézett, ugrásra készen, ha segíteni kéne rajtam. Bár ezt nem nagyon értem, hisz egy vámpírokkal teli szigeten vagyok, akiknek kitűnő az összes érzékük.
- Ez de édes.- visította Heidi. - Srácok nézzétek mit találtam Demetri bőröndjében!- és felmutatott egy plüss medúzát. Szerencsére jó úszó voltam így én sem maradtam le a viccesnek mondott dologról.
Persze Felix és Emmett a földön fetrengtek a röhögéstől.

Ahogy végignéztem a lányokon, lassan kezdett az a semmi önbizalmam is „elmenni”, mint ami van. Ennyi tökéletes testű nőt egy helyen....hozzájuk képest, én magam vagyok Kvazimodó.
Rosalie, és Heidi simán elmennének fürdőruha, vagy fehérnemű modelleknek. A 3 feleség, Renata meg Esme már az idősebb korosztály- mármint testileg- de ők is gyönyörűek. És hát Alice. Ő is nagyon szép, és remek alakja van. Az már csak hab a tortán, hogy mindegyikük csillog. Jó, a családomat már úgy is láttam csillogni, de a Volturi-t még nem.
Akármennyire vicces Aro, Caius és Marcus fürdőnadrágban, rájuk is rácsodálkoztam, hogy milyen… nem is tudom.

- Bella ugye nem csípett meg az a medúza?- rohant ki Alice
- Micsoda?
- Medúza.
- Egy PLÜSS medúza?
- Mi van?- döntötte oldalra a fejét.- Volt egy látomásom egy medúzáról, és utána meg te sikítottál.
- A sikítás attól volt, hogy Alec volt olyan kedves és beledobott a vízbe, a medúza, amit láttál Demetri-é.
- Amit Heidi-nek vettem még Olaszországban - tette hozzá az érintett.
- Tényleg?- nézett rá a barna szépség nagy szemekkel.
- Hát persze. Láttam, hogy mennyire tetszett neked így megvettem. Este akartam oda adni, de valakinek megint tu…
- Jaj olyan édi vagy! Nagyon köszönöm - vetette magát Dem nyakába.

- Alice, el akarok este menni vásárolni!- a fiúk úgy néztek rám, mint egy őrültre, aki most szabadult az Őrültek házából!
- Örülök neki, de minek?
- Nem gondoltad, hogy azokban az izékben fogok itt föl-le járkálni?!
- Mi van? Nagyon is jól állnak!
- Alice emlékezz vissza a pár órával ez előtti vitánkra.

„Dühösen néztem a drága „kobold” nővérem szemébe.
- Mit műveltél a bőröndömmel?
- Nem csináltam vele semmit- emelte fel a karjait.
- Hát persze! Akkor miért vannak benne olyan ruhák, amiket nem is én pakoltam bele.
- A bőröndöddel tényleg nem csináltam semmit, de a ruhákkal igen - molyosodott rám ártatlanul.
- És mégis miért? Nekem azok a ruhák töklétesen megfeleltek, amiket beraktam.
- Ja persze. A térd alá, vagy a fölé érő nadrágok, meg pólók nagyon jók lettek volna ide. És nem mellesleg, vagy két számmal nagyobbak. Nem is tudom honnan vannak neked olyan ruháid - látványosan Rosalie-ra néztem. Alice vette az „adást” és a szőke nővérünk felé fordult.
- Te?- mutatott rá. És közben azzal a „megöllek-te-áruló” nézéssel nézett rá.
- Tudod, hogy Bella boci szemei még a tiédnél is rosszabb. Nem tudok ellenállni neki, és bármit megtennék, hogy Bella boldog legyen, és ha ő ettől bo…- de drága nővérkém nem hagyta, hogy befejezze.
- Akkor is áruló vagy! Tudod jól, hogy Bella nincs tisztában a saját kinézetével erre te me…
- Alj Alice!- szóltam közbe.- Én egy dolgot nem értek. Ha látod a jövőt, hogy-hogy nem vetted észre, hogy Rosalie meg én elmegyünk vásárolni? Hisz én mindig előre elterveztem. Na erre válaszolj!
- Hát ö…
- Igen, hallgatlak.
- Nem látom a jövődet kezdettől fogva.
- Hogy mi?- akadt ki Jazz.
- Sajnálom drágám, de ez az igazság.
- És mégi…
- Jasper!- fogtam meg a karját. Rám nézett, és átölelt.- Nem kell haragudnod Alice-re, hisz ő csak védeni próbált. Így is a széltől is óvtál, de ha megtudtad volna- amit eddig én sem tudtam-, hogy nem látja a jövőmet még inkább védelmeztél volna.- ő csak beleegyezően bólintott, és nyomott a fejem búbjára egy puszit.
- És most térjünk a lényegre. Hogy lehet, hogy a bőröndömben más ruhák vannak.
- Mikor elaludtál, nem bírtam magammal, és bementem s szobádba. Megnéztem, hogy miket pakoltál be, és majdnem felsikítottam ijedtemben. Egyszerűen borzadályok voltak. Gyorsan átpakoltam, és nagyon jó munkát végeztem. Persze ha reggel nem akartad volna megnézni, hogy miket pakoltál be, gyanút fogtál volna így hát…
- Hát te hihetetlen vagy.”

Persze utána még folytattuk a vitát, de nem tehettem semmit.
- Jaj hagyjátok már abba a nyálcserét.- szólat meg Edward és Dam-Heidi párosra nézett.
- Csak féltékeny vagy, hogy te nem csinálhatod ezt. Kivel is? Ja, megvan a kis Bellával.
- Hogy mit mond a vámpír, aki mindjárt kopasz lesz?
- Azt, hogy Eddy fiú szívesen csókolózna veled.
- Csakhogy én nem - na ez hatalmas nagy hazugság volt, de nem akarom megadni nekik azt az örömöt, hogy elmondom az igazat.
- Bella meg fogsz fázni.- jött ki Esme.
- Esme, kb. 30 fok van, és nap is hét ágra tűz, hogy fáznék meg?
- Rendben csak aggódtam.

A nap további része egész békésen telt. Jane-t és Alec-et nagyon közel éreztem magamhoz. Nem is igazak azok a kegyetlen hírszerelések róluk bár igaz, hogy Jane néha nagyon rémisztően tud nézni, de az is lehet, hogy magától a vérvörös szemétől ijedtem meg.
Emmett és Felix kitalálták, hogy fognak nekem halat, de nem nagyon jött össze nekik. A halak nagyon csúsztak -az elmondásuk szerint. Én inkább abban hiszek, hogy simán bénák voltak hozzá, és persze undorodnak a pikkelyes állatoktól
Még azt is higgyük el, hogy megbirkóztak egy cápával csak egy a bökkenő, hogy Edward elárulta, hogy hazudnak. Persze utána bunyóztak vele, de megint elfelejtették, hogy Edward gondolatolvasó, így veszettek mind a ketten.
Szájtátva figyeltem Edwardot. A jól kidolgozott felsőtestét, ahogy csillog a napfényben.
Valamit tervezhettek a fiúk, mert rá akartak venni, hogy tereljem el Edward figyelmét, de mikor ez nem sikerült nekik lefizettek egy tábla őszibarackos- kekszes csokival.És milyen nő lennék, ha nemet mondanék egy jó kis csokinak, ami nem mellesleg az egyik kedvencem?
Így hát kissé meglepődött, mikor odamentem hozzá,- halkan megjegyzem egész nap hozzá sem szóltam- de láttam a szemében az örömöt. Akkor már kevésbé volt boldog mikor, a fiúk bedobták a vízbe és látta, hogy átnyújtanak nekem egy tábla csokit. Persze utána kissé furcsán néztek rám, mit aki készül valamire. És este a gyanúm be is igazolódott.

Alice, valamikor este 7 óra fele felrángatott a szobámba, és a kezembe nyomott pár ruhát. Utána kisminkelt- vagyis csak kaptam egy kis szempillaspirált, és egy sötét bordó rúzst is.
- Ez minek kell Alice?
- Hát… A fiúk el akarnak menni játékterembe, de téged oda nem engednek be, így Edward elvisz téged vacsorázni, és utána elmentek kaját vásárolni.
- Hogy én és Edward? Te teljesen meg vagy húzatva!
- Nem. Nem vagyok, csak nem bírom tovább nézni a csendkirály játékotokat.
- És ha nem vagyok hajlandó lemenni?
- Bella, a te súlyod számomra olyan, mint egy porszem. Nem hinném, hogy nehéz feladatom lenne. És annyira ismerlek, hogy tudjam, hogy egy mozgó hajóból, ami közel 120-al fog menni, nem fogsz kiugorni.
- Gonosz vagy.
- Athenodora találta ki. Edward kissé vonakodott tőle, de belement.
- De hisz megsértett – érveltem magam mellett.
- Isabella Marie Cullen! Az már vagy 13 éve volt. Tedd már magad túl rajta, és próbáld meg Edwardot megismerni. Már nem vagy 3 éves kislány. Pedig milyen jó lenne. Folyton Edward ölében akartál lenni. Csak nála nyugodtál meg, csak az ő ölelésében aludtál el. Úgyhogy tedd túl magad a dolgon, és beszélgess vele. Ismerd meg. Ő sem ismer téged. Ismerjétek meg egymást újra. Nem azt kérem, hogy omolj a karjai közé, és valld be neki, hogy szerelmes vagy.
- …
- És ne tagadd, szerelmes vagy belé. Felismerem ezt a nézést, és Jazz is elmondta, hogy mit érzel. Hanem azt kérem, hogy legyél vele megértő. Kérdezd meg miért ment el. Beszéljétek meg.
- Nem ígérhetek semmit- néztem a szemébe.
-Jaj köszi!- visított Alice és a nyakamba ugrott.

Lementünk a hajóhoz, ahol Edward már várt minket. Nem túl látványosan, de végigmért és láttam, hogy féloldalasan elmosolyodik.~ Jaj istenem az a mosoly!
A kezét nyújtotta, hogy segítsen beszállni a hajóba, én meg szívesen elfogattam.

Bella Más Életet Él: Hetedik fejezet

Hát ilyen nincs…

Edward szemszöge

Eddig nagyon bántam, hogy eljöttem de most már határozottan nem.
- Emmett, hogy lehetsz ekkora hangya!- csapott bele a kékes-zöld vízbe.
- Hogy mi vagyok?
- Ne akard, hogy káromkodjak! És egy kérdés: Mi a virágért van itt a Volturi és velük együtt Edward?
- Ők is jöttek nyaralni - monda lazán Jasper. Bella közben lebukott a víz alá és ott kezdett el úszni. Mivel a móló nagyon kilógott így ott még nagyon mély a víz.
Mikor kiért esküszöm úgy éreztem magam, mint egy perverz kamasz. Pedig tudtommal nem vagyok az a perverz fajta, kamasz meg főleg nem! Az istenit, hisz 88 éve vámpír vagyok és plusz hozzá jön még a 17 év az emberi életemből, igaz kamasz testben!
Elképesztő, hogy abból a kislányból, akit én folyton az ölemben cipeltem, egy ilyen elképesztően érett lány lett vagy inkább nő.
Ahogy a vizes fehér ruhái rásimulnak a testére… ahogy mind ez kiemeli dús kebleit, lapos feszes hasát, homokóra alakú derekát. A rövidnadrág pedig feszes kerek popsijára simult rá…
- Nananana! Edward! Nem rávetni magadat az én hugicámra. Tudom, hogy szexi, de akkor már vidd szobára. Bár mé…- de Bella egy jól irányzott térdeléssel Emmett legféltettebb kincse felé elhaladtatta.
- És egyébként Emmett! Ha felfázom miattad, akkor behajtatom Rose-on. És tudod jól, hogy milyen Alice meg Rosalie, ha róla van szó – emelgette a szemöldökét és közben gyilkos szemet mersztett a nagydarab srácra.
- Gyere Bella. Öltözz át - ragadta karon Alice és már rángatta is be a házba.
- Na Edward, ezt megkaptad!- veregette vállon Felix és Demetri. Alec inkább a testvére mellet maradt.
- Az mind…- böktem a bőröndök felé.
- Ugyan, ez még csak a fele!- legyintett a szőke hajú Cullen.
De mind egyszerre kaptuk a fejünket a ház felé ahonnan egy puffanást lehetett hallani.


Isabella szemszöge

Hát persze, hogy elestem. Miért ne estem volna el? És hogyan máshogy estem volna el, mint hogy simán sétálok a kövön, mikor nincs előttem semmi.
De hogy őszinte legyek, most nagyon elkalandoztam, és nem figyeltem a lépteimre. Hiába tagadtam, hogy nem akarok Edward-ról hallani meg minden, de egyszerűen átöleltem volna, mikor megláttam. Hiányzott az a biztonságot jelentő ölelése, amiben úgy érzem, soha senki nem tudna bántani, és minden rossztól védve lennék. De túlzottan makacs, és sértett vagyok ahhoz, hogy csak úgy megbocsássak neki!

Nem tudom, hogyan és mikor kerültem be a hatalmas, és csillogó fürdőszobába, de van egy olyan tippem, hogy Alice keze van a dologban. Persze, őt nem találtam sehol, és persze ruhát sem.
- Tessék hugi, itt vannak a bőröndjeid.- rakta le a zöld bőröndöket. Miután kiment, én odamentem a bőröndökhöz, és sorra nyitottam ki őket. Teljesen ledöbbentem.
- ALICEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!- kiáltottam kobold nővérem nevét.- Marie Alice Brandon Cullen vagyis Mrs. Hale!- felkaptam egy kék női inget, és egy másik rövidnadrágot. Persze, fehérneműt is cseréltem, és rohantam le, de hoztam a formámat. Az egyik lépcsőfokot félreléptem, és zuhantam lefelé. Már felkészültem a gurulásra, de az nem jött. Csak egy erős, kemény, és hideg kart éreztem magam körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy aranyszín örvénybe néztem bele. Ismertem az összes Cullen szemét- bár ez így most kicsit vicces gondolat- de ez egyiküké sem volt. Csak egyet jelentett: Edward.
- Igen?- ezt ki mondtam volna hangosan is, vagy már az én gondolataim is hallja?
- Hangosan is kimondtam?
- Mit?
- A neved - ő csak bólintott. Fel sem tűnt, hogy az ölébe vagyok még mindig, de nem is akartam, hogy elengedjen. Túlságosan sokat jelentett nekem azaz ölelés, amire annyira vágytam.

ÓRÁKKAL KÉSŐBB

- Emmett vigyázz már. Ha rám ejted megfojtalak!- jelentette ki Rose.
- Ugye azt mind, nem nekem akarjátok megsütni – böktem a nagy rakás húsra ami már kint volt az asztelon.
- Na de miért? Tök muri. Megsütjük, és nézzük, ahogy te megeszed. Ha meg nem sikerül, akkor meg letömjük a torkodon.
- Na köszi Emmett, én is téged.
- Csakis teérted Bella - éreztem, hogy valaki hátulról átkarol, és egy puszit lehelt a nyakamra -pontosan oda ahol a nyaki ütőerem van. Előrébb haladt az arcomra, és végül a fejemet felé fordítva, egy csókot lehelt a számra. Mikor kinyitottam a szemem, Edward-ot láttam meg. Teljesen ledöbbentem és…

…zihálva ültem fel az ágyban. Jesszusom, még csak pár órája vagyok itt, máris ilyenekről álmodom.
- Valami baj van?- szólalt meg egy bársonyos hang. Épp, hogy megfordultam már fölém is magaslott. Lassan közelített felém, épp át akartam hidalni az egymás közt- vagyis az ajkunk közötti távolságot- mikor…


…felébredtem. Ismét.
- Hát ez nem igaz - pufogtam magamban. - Hányszor fogok még álombeli álomban felébredni?.- halk kopogást hallottam. Komolyan azon gondolkoztam, ha most Edward jön be, én… én… egyszerűen megbolondulok. De nem ő jött be, hanem Heidi.
- Valami probléma van?- halottam a hangján, hogy mosolyog. Csak abból a kevéske fényből tudtam megállapítani, ami kintről jön.
- Semmi baj nincs…Fogadjunk, hogy az egész pereputty hallotta, hogy miket mondogattam.
- Igen, de Edward-ot nagyon boldoggá tetted.
-…?
- Hát az ő nevét mondogattad. Jasper szavaival élve: teljes extázisba került közben meg legszívesebben hozzád rohant volna - na ne.....
- Ááá… csak azt a pillanatot éltem át, amikor elment az a kis sajtkukac.
- Hazudsz!- kiáltott fel Jazz, hogy én is halljam.
Mivel imádok vitatkozni, ezt sem hagyhattam annyiban, de jobb szeretem szemtől szembe. Ha csak a szempilláimat rebegtetem rá, már nyertem.
Szépen lementem, a nem épp hosszú pizsamámban. Egy sárga pólóból állt, amin egy zsiráf volt, na meg egy piros rövidnadrágból. Miközben lefelé mentem, elhaladtam egy tükör előtt és láttam, hogy a hajam szanaszét áll.
Épp, hogy leértem, mikor beértem a nappaliba, egy-két furcsa látvány fogadott, és egy furcsa dolog.
Pár Volturi, donor vért ivott, de mikor megláttak, teljesen megbabonázva figyeltek. Pontosabban, ha jól tudom, Felix, Caius felesége, és aki kiskoromban folyton idegesített. Rám akarták vetni magukat, de az ikrek bevetették magukat, és páran a Cullen-ek közül is.
De a furcsa dolog az volt, hogy Edward átölet, és elkezdett velem kifele hátrálni. Az ölébe kapott, és rohant velem a sziget túlsó felébe. És a látvány ami ott fogadott egyszerűen…

… egyszerűen gyönyörű volt!

Láttam a kis dokkot, ahol két hajó volt kikötve. Az utat, amin Alec motorral végigvitt, a kis sekély részt, ahol versenyeztünk, hogy ki tud jobb homokvárat építeni. Én Jane-nel, és Renata-val voltam. Még most is állt. Összesen 4 darab, 3 fős csoport volt, és az idősebbek voltak a zsűri. Vagyis a három Volturi vezető, a feleségeik, na meg Carlisle, és Esme. A váraktól úgy 100-200 méterre volt a ház. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen szép. Igaz csak földszintje, és egy emelet volt rajta, és a barna szín dominált, ami kiütött a sok zöld közül, de mégis beleillett, viszont valahogy rontott az összképen, az a medence- amit nem nagyon értek, minek van ott, de mindegy.
- Ez nagyon szép - ejtetem ki a szavakat. Vártam a választ, de nem kaptam. Megfordultam, de senki nem állt mögöttem. Körbefordultam, és mondogattam Edward nevét, de nem kaptam választ.
- Hát ilyen nincs…
- Azt hitted, hogy itt hagytalak, mi?- majd' a szívrohamot hozta rám, de nem szívrohamban szándékozok meghalni, 16 évesen.
- Csak azon aggódtam, hogy ha vissza kell sétálnom, jó pár sebbel térek vissza, na meg egy nagyon fájó talppal, és ez sem utolsó, hogy mezítláb vagyok.
- Jó, oké értem. Még mindig haragszol rám, igaz?- horgasztotta le a fejét. Majdnem bevettem, de tényleg majdnem.
Ha nem kezdett volna fel jönni a nap, akkor nem látom meg az arcát, és rajta azt a szégyentelen- de egyben nagyon jóképű- félmosolyt.
- Eltaláltad - hátat mutattam neki, és elindultam.
- Bella…
- Mi van?- néztem rá mérgesen.
- Ha nem szándékozol, egy nagyot úszni, akkor inkább arra kéne menni - mosolygott rám félszegen, miközben az ellenkező irányban mutatott.
- Hogy egyem meg a jól átfőtt borsóját, a szép kis pofijával az a ki…- és így tovább. De persze, Edward nem bírta ki röhögés nélkül.
Egy éles fájdalmat éreztem a lábamnál, aztán magam alatt a kissé nedves, de annál keményebb földet.
- Bella jól vagy?- termett mellettem az én személyes- kínzó, de nagyon jóképű, akit nem mellesleg most nem kedvelek, mert nem kapott el, és nem lehettem az ölelésében- Adoniszom.
- Igen, semmi ba…- de az ölébe kapott, és pár másodperc múlva, már Carlisle-t láttam orvosi táskával a kezében.
- Hogyan…
- Tudod, hogy jó a hallásunk. Mindent hallottunk.
- Jaja. Megnéztem volna, hogyan gyalogolsz le másfél kilométert, és utána úsznál, vagy tízszer annyit. Kár, hogy Eddy szólt. Ja, és igen, ez az új beceneve, amit Felix, és Demetri voltak olyan kedvesek, hogy elárultak – vigyorgott teli szájjal Emmett.
- Nem bunyózok veletek - jelentette ki Edward, rá sem tekintve
- Pedig azt mondtad, beválik- nyafogott Emm, és vállon bökte Felix-et.

Jane szemszöge

-Velem leállhatok bunyózni - jelentettem ki.
-Na, hogy is ne! Hogy hozzád se tudjak érni? Önmagadban is rémisztő, és fájdalmas vagy, de ha még a képességedet is használod ak…- és elkezdett nevetni. Hát az biztos, hon nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé.
Aro, Caius és Marcus mester fürdőnadrágban. Még szerencse, hogy nem úszóbuggyiban. Na, akkor lenne itt igazi parádé.
-Most meg mi van?- kérdezték egyszerre. Mindenki már a földön fetrengett a nevetéstől. Csak szegény Bellát féltettem. Igaz, hogy nekünk nem kell oxigén, de neki igen, és már kezd vörös lenni a feje.
-Azt állították, hogy nem tudom őket legyőzni úszásban, pedig de!- húzta ki magát Marcus mester. Már csak a fajtánk miatt is gyönyörűek, és jó testalkatúak vagyunk, de a három vezért nem lehet magára valami büszke, maximum Caius mester, de szegény Aro-nak, és Marcus-nak alig volt valami izom a testén, vagy ha volt is, akkor sem látszódott túlzottan.
-Jó-jó elég lesz! Szegény Bella mindjárt megfullad itt nekünk, és az nem lenne szerencsés. Ti meg hárman menjetek ki!- jelentette ki Sulpicia, és persze ő „tért” magához legelőször.


Alice szemszöge

Pontosan most 15 perce, hogy abbahagytuk a nevetést, a három „vezéren”. Én nagyon nem tekintem őket annak, de ez csak részletkérdés. Szegény Bella, vagy 2 percen keresztül kapkodott az éltető oxigén után, és még vagy öt percig tartott mire a pulzusa visszaállt az eredeti tempójába.

Most meg kint úszik Alec-el, és Jane-nel. Mivel ők is annyi idősek lehetnek testileg, mit Bella, velük tölti a legtöbb időt. Igen, a veszedelem ikrek szórakoznak, és nem is akárhogy! De itt mindenki más, mint ami elhíresült róla. És nagyon jó irányba.

Látomás.

De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is múlt el.
~Mi értelme van egy medúzának itt? És mi…

Egy éles sikítás rántott ki a gondolatomból, és akkor mindent megérettem.
Bella...