Játék
Emmett szemszöge
Hogy ez az Edward menyire nem értékeli az aggódásomat, és az
odafigyelésemet. Én minden hátsó szándék nélkül adtam volna neki oda azt a
dobozt.
Na jó azért nem teljesen. Kíváncsi voltam, hogy csak a
húgocskám testét akarja-e, vagy sem. És hát átment az első teszten.
-Ha még egy olyan lesz, én esküszöm Emmett az összes ruhádat
cafatokra tépem, és jössz velem vásárolni - nézett rám a kis „kobold” húgom.
-Nem csináltam semmi rosszat!- emeltem fel védekezően a
kezem.
-De igen! Se Edwardot se Bellát ne hozd kellemetlen
helyzetbe, vagy különben velem gyűlik meg a bajod.
-Oké!
-Ajánlom is! Na de most menjünk. Vár ránk a játékterem!-
ugrált kifelé a yacht-hoz.- Na vámpírok, yacht-ra!
Mindannyian felszálltunk a hatalmas luxus yacht-ra, és elindultunk
Hawaii legnagyobb játéktermébe.
-_-Játékteremben_-_
-Ezt nem hiszem el! Hogy lehet egy ilyen kis törpének,
akkora nagy mázlija?- akadt ki egy kopasz pasas, akit Alice ejtett ki a Póker
játszmából.
-Csak így tovább! Mutassa meg ezeknek a pökhendi alakoknak,
hogy nem csak a férfiak tudnak jól kártyázni.- súgta oda az osztó- mivel pont
Alice-hez hajolt a kártyákért.
-Köszönöm nem kell több pakli!- állat fel Alice az asztaltól
és a zsetonokat meg rám sózta. Na persze, mindig, mindent a legkisebbre kell
cipelnie.
A zsetonokat belenyomtam Aro kezébe, hogy vigye hátra, hogy
leszámolják mennyi is pontosan, és beváltsák csekké, amit később bármelyik
bankbakénzpénzre válhatunk vagy akár rárakhatjuk egy bankkártyára is.
-Megyek a Rulett asztalhoz!- húztam ki magam, és elindultam
afelé, ahol zajlott a játék.
Egy fiatal, úgy 25 év körüli, festett szőke lány volt a
játékvezető.
Eléggé feltűnően méregetett engem, és ha a szemébe néztem
volna, tuti, hogy szemezett volna velem. De nem tehettem meg. Több indokból
kifolyólag.
Az első: nekem Rosalie baby a mindenem, és számomra ő a
legcsodálatosabb nő.
A második: még ha nem is figyel rám, van valamilyen
beépített „figyelője” -vagy nem is tudom, hogy nevezzem- ami egyből riaszt, ha
másik nőre rá merek nézni.
És akkor lesz nekem nemulass. Persze ha ő akarja, hogy más
férfiak megnézzék őt, és én veszem észre, és megemlítem, még neki szokott
feljebb állni, hogy hogyan merészelem ezt mondani, és miért lesem azt ha egy
másik férfi meg akarja-e nézni.
Jó bár megértem a saját nememet. Rose tényleg egy istennőnek
néz ki. Egy igazi szexbomba, és nagyon is jól csinálja amit velem kell
csinálnia.
A játék eközben megkezdődött- és még szerencse, hogy
egyszerre több felé tudok figyelni, így tovább gondolkodhattam.
Igazándiból nem is tudom mivel érdemeltem ki ezt a
szépséget. Hisz mikor rám talált, csurom vér voltam, és még ember is ráadásul.
Neki köszönhetem a mostani létezésemet.
Emlékszem, milyen volt mikor megkértem a kezét. Ugyanúgy egy
játékteremben voltunk, csak nem ilyen modernben, mint a mostaniak.
„1936-ot írunk. Életem - vagyis most már létezésem -
legfontosabb napa lesz. Ma szeretném megkérni Rosalie kezét. Mivel a vér szerinti
apja úgy tudja, hogy a gyönyörűséges lánya elhunyt, így Carlisle-tól kértem
engedélyt a leánykérésre. Nem mindennapi helyet választottam a leánykérésre.
Egy játékterembe szerveztem.”
Igaz, hogy akkor még csak fél éves vámpír voltam, és csak
annyi ideje ismertem Rose-t, mégis csak magamnak akartam. Nagyon megörültem,
mikor igent mondott, és azt mondta még az sem zavarta, hogy nem épp egy
megszokott helyen kértem meg a kezét.
-Kiszállok!- jelentettem ki, és felálltam. Unalmas volt ez a
játék. Még ha Alice nem is mondta meg a jó számokat, a megérzéseim nagyon jók.
Ahogy az összes többi vámpírnak is.
Felálltam, és a zsetonjaimmal nem törődve elsétáltam onnan.
Mindenki más, és más asztalnál ült, de a párok együtt maradtak. Szememmel
Rosalie-t kerestem, de nem láttam sehol. Kerestem szőke hajzuhatagot, de itt
annyi volt, hogy akár órákba is telhetett volna a megtalálása.
És ekkor megláttam egy csoport férfit ahonnan kivillant egy
nagyon ismerős vádli.
Gyorsan odasiettem, Rose ült a kissé spicces férfiak
körében, és vidáman mosolygott, és flörtölt velük.
-Rosalie - mondtam halkan de tudtam, hogy úgy is meghallja.
-Emmett meg tudom ma…- de csak a fejemet ráztam, és
elsétáltam onnan. Sok mindent eltűrtem már tőle.
Eltűrtem, ha egy srác megy el mellettünk a suliban, és
egyből el akarja kápráztatni. Elfogadtam, hogy ő ilyen.
Elfogadtam, hogy ő mindenkit el akar kápráztatni.
Elfogadtam, hogy még nálam is féltékenyebb, és ha csak egy
nőre ránéztem máris hisztériát rendezett.
De azt már nem tudom elfogadni, hogy vagy 10 férfival
flörtöl egyszerre, miközben én is ott vagyok.
Ez már több a soknál!
Na várj csak Rosalie Lillian Hale. Nem szép a bosszú, de
hasznos!
Egy mahagóni vörös hajú nő kínálgatott koktélokat egy
tálcáról.
-Ön kér egyet?- jött oda hozzám a nő, és kacéran nézett rám.
-Legyen faragatlan, és mondjam azt, hogy én nem azt kérnék,
vagy legyek régimódi, és vegyek el egyet és mondjam, hogy mást is szeretnék?-
néztem le a fehér bőrű nőre.
-Minek tegyünk fölösleges köröket?- húzta fel az egyik
vékonyka szemöldökét.
Érezem Rose bódító illatát magam mögött, és kissé
hátrasandítottam. Láttam, hogy ha nem állnék a lány előtt, akkor már rá ugrott
volna, és szálankét tépné ki a haját.
Fanyarul rámosolyodtam, és visszafordultam a lányhoz.
Annyira más volt, mint Rosalie. Az embernők között bizonyára
nagyon gyönyörű nő, de a vámpírok körében csúnyácskáknak hat. Rose van vagy 180
cm magas, de ez a lány maximum 167 cm magas, törékeny testalkat, bár kerekedik
ahol kell.
-Hagyd békén a férjemet!- állt a felszolgáló lány elé az én
szerelmem.
-Még ha a férjed is, amit erősen kétlek, lehet valami
hiányod, ha nálam keres vigaszt.
-Na ide figyelj te ki…- kezdte Rosalie, de Carlisle
megjelent.
-Rendben, elég lesz. Rosalie te most nyugodj le, kisasszony
bocsásson meg, a fiam és a lányom viselkedése miatt. És ha most megbocsát.-
mosolygott rá a sápadt lányra, és Esme felé terelt minket.~ O jaj. Most
kapjuk a fejmosást!
-Most kezdjem a szokásos anyai szöveget, hogy kerüljük a
feltűnést.
-Emmett kezdett flörtölni azzal a kis csitrivel!
-Nanana! Rosalie! Tudod jól, hogy Emmett borzasztón hűséges,
ahogy mindannyian! Nem akarom az egészet rád fogni, de te kacérkodtál azokkal a
férfiakkal.
-Köszi Esme!- húztam ki magam egy elégedett mosollyal.
-Te meg Emmett!- jaj ne kezdődik!- Tudod, hogy milyen
Rosalie! Meg kellet volna beszélnetek, és nem visszavágni. Te is tudsz
féltékeny lenni, de az köztudott, hogy a nők átlagban féltékenyebbek, és a mi
„állapotunkban” ez még inkább felerősödött! Na szóval mit kell mondani?
-Sajnálom maci, hogy kacérkodtam azokkal a férfiakkal és,
hogy majdnem megtéptem azt a lányt!
-Sajnálom cica, hogy visszavágtam, de túlmentél egy bizonyos
határon.- átöleltem, és egy szenvedélyes csókot adtam neki.
Ezt a csókot Carlisle telefonjának csörgése zavarta meg.
-Hogy kerül hozzád telefon?- tette csípőre kezét Esme.
-Edward-nak adtam egyet, hogyha baj lenne, és kellene a
segítségem.- meg se várta Esme válaszát, fel is vette a telefont.- Szervusz
Edward!
-Carlisle hatalmas baj van!
-Mi történt?
-Mikor vacsoráztunk, Bella rosszul lett, és a hátát
fájlalta, meg azt mondta, mintha égnének a csontjai.
-Kórházban vagytok?
-Nem! Nem mertem oda vinni. Visszahoztam a szigetre.
-Indulunk!- már épp készült letenni a kis készüléket, mikor
Edward megszólalt.
-De nem ez a legfurcsább!
-Akkor mi?- kezdett Carlisle egyre feszültebb lenni. Nagyon
aggódhatott Belláért!
-Itt van egy szőke nő…- itt egy pillanatra megállt.-
Renée-nek hívják. Azt állítja ő Bella vérszerit anyja. De nem ez a
hátborzongató hanem az, hogy van neki…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése