Bella Más Életet Él: Negyedik fejezet

Egy nap

Isabella szemszöge

- Bella kincsem ne sírj. Ennek így kellett lennie- ölelt magához Rosalie és közben a hajamat simogatta
- De… én…- sírtam és nem bírtam befejezni a mondatot.

„Miután visszértűn a házba Edward felvitt átöltözni. Mikor leértünk letett a szőnyegre és a többiek meg körém ültek. Beszéltek hozzám. Ölelgettek puszilgattak és játszottak vele.

- Olyan kis aranyos vagy Bella - mondta a szőke hajú lány. Jane ha jól tudom. A többiek helyeselve bólogattak. Úgy érzem, hogy az arcom nagyon meleg.

- Jaj nézzétek elpirult - mosolygott el az a lány aki folyton ölelgetni akar. Ismét meg akart ölelni de az egyik fiú elhúzott így megmentve engem egy újabb öleléstől.

De attól amit mondott még inkább zavarba jöttem.

- Jaj de cuki! - mondta az egyik lány aki nagyon hasonlít Rosalie-ra csak más hajszíne és a szemszíne, de ő is nagyon szép. Akár csak Rose.

Olyan rémisztő az idegenekben, hogy piros szemük van de van benne valami nem idevalósi. És még enni sem láttam őket, de még inni sem. Úgy ahogy a családomat sem. Ez annyira furcsa.

- Mit meg nem tennék, hogy halljam ilyenkor a gondolatait - mondta Edward és a kezembe adott egy újabb játékot. Ami miatt bundás – a farkasom – a földön landolt.

- Megnyugodhatsz Edward én sem hallom - monda Aro.

- Milől beszéltek? – néztem el az oroszlánról amit a kezemben tartottam.

- Tudod én mindenki gondolatát hallom. Azokat a dolgokat amit az emberek nem mondanak ki, amik csak itt a fejünkben - bökött a fejemre.- van csak. És ez úgy jött, hogy én itt mindenki ki nem mondott szavát hallom kivéve a tiédet.

- Juj. Ez tök éldekes! Mesélj még – ugrándoztam ülve.

- Megnyugtatlak srácok se Alec se az én képességem nem fog rajta. Mintha csak…- egy morgás miatt Jane abbahagyta a beszédet.

- Te használtad akartad rajta? Alec-é még nem fájdalmas, talán csak megijedt volna de a tied…- ugrott Edward a Tündéri lánynak.

Sikítás de előtte egy üvegtörés.

Az üvegtörés zt volt, hogy Edward magát és Jane-t átlökte az ajtón. Ami a mennyezettől a padlóig ért.

A sikítás meg az enyém.  Annyira megijedtem hogy valami bajuk eset, hogy sikítanom kellett.

Edward ordított és a földön feküdt, Jane meg csúnyán nézett rá. A többiek meg egyhelyben álltak és csak néztek. Nem értem őket. Miért hagyják, hogy az én Edward-nak valami így fájjon.

Hirtelen felállok, rohanok és Edward testére borulók.

- Állj!- sikítottam. Jane egyből rám kapta a tekintetét amiben furcsa fény csillogott. Edward szerencsére már nem ordított, lágyan átölelte és az ölelésébe vont majd rám mosolygott. Beleszagolt a hajamba és egy lágy puszit lehelt rá.

- Nagyon buta kislány voltál, hogy idejöttél! Nagy bajod is lehetett volna ám – dorgált meg kissé. Felölte velem az ölében úgy nézett rám.

- Cajnálom. Én csak segíteni akaltam!- temettem az arcom a mellkasába.

- Azt nagyon köszönöm, hogy segítettél de…- de tovább nem hallottam mert egy édi kis nyuszit láttam meg az egyik fa alatt. És ami érdekes volt az, az volt mintha egy pillangó és egy ember keverékét láttam volna fölötte de csak egy pillanatra.

Furcsa nagyon furcsa, de tetszett!

- Bella jól vagy?

- Nuszíííí!- kiáltottam fel és a nyuszi felé kezdtem el rohanni, de az megijedt és elment Utána szaladtam.- Nizsi.- szólítottam és utána futottam. Bár kicsit fáj a bokám, de a nyuszi akkor is egy nyuszi!

- Bella!- kiáltotta Alice. - Hát itt vagy. Ne fuss el csak úgy, mert az erdő veszélyes hely egy ilyen kislánynak mint neked. Mos meg mennyünk be játszeni, mert hamarosan esni fog az eső, és ügye nem szeretnél elázni? – gyorsan megingattam a fejem jobbra-balra. De hirtelen eszembe jutott, hogy ha esni fog az eső akkor az ajtó helyén, amit Edward-ék kitörtek, beeshet az eső.

- De az ajtó.

- Emmett-ék már kicserélték úgyhogy nem kell aggódni- vett fel az ölébe és egy halk dalt kezdett el dúdolni.

- Jendben! – néztem át a válla felett. Mikor hirtelen megint megláttam az a furcsa kis lányt, de most sokkal közelebbről. Integettem neki, és ő is visszaintegetett nekem aztán eltűnt. Aranyos!

(Pár óra múlva)

Alice-nak tényleg igaza lett. Az eső tényleg elkezdett esni, nagyon. A szobámba ültem Edward is mellettem volt és nézte hogyan játszok az egyik Barbie babámmal.

-Bella valamit el kell mondanom - szólalt meg Edward és kivette a kezemből a babát, hogy rá figyeljek.

- Mondjad- néztem rá. Valami furcsát láttam az arcán. Nagyon szomorúnak tűnt. Azt hiszem sírni fog. De hisz ő fiú és Emmett mindig azt mondja hogy a fiúk sosem sírnak.

- El kell mennem.

- De ügye hamj visszajösz?

- Épp ez az Bella! Lehet, hogy többé nem látjuk egymást.

- Mi? – nézek rá ijedten. Az nem lehet hogy ne lássam többé

- Sajnálom- hajtotta le a fejét.

- Ne! Igélem megtanulom kiejteni az „elsz” betűt. Jó kislány leszek csak ne menj el – másztam az ölébe.

- Tudom de…

- NE! - sikítottam. És teljes erőmből átöleltem de Carlisle így is könnyedén le tudott róla szedni. Nem értem miért csinálják ezt. Hisz tudják, hogy mennyire szeretem Edward-ot.

- Maladj. Bálmit megteszek csak maladj!- kapálóztam Carlisle karja között, hogy újra Edward ölelésében lehessek

- Sajnálom!- nézett rám és kilépett a szobám ajtaján.”

-Edwajd-ot akalom! MOST!

-Sajnálom kincsem de nem lehet- vett át Esme Rosalie öleléséből.

-Azélt ment el mejt mikol a szőke lány csúnán nézett já én meg láliáltottm, hogy „Állj!”? Emiatt halagszik lám Edwajd és emiatt ment el, ihaz?! – szipogtam.

Jaj kincsem nem emiatt. Nem haragszik rád csak el kellett menniük. Tudod nekik is van otthonuk, és Edward velük él.

-…- a sírástól nem bírtam megszólalni és még inkább Esme ölelésébe bújtam.

Utállak Edward, Utállak! Csak így elmentél és itt hagytál. Rendben akkor el foglak felejteni és soha többet nem fogok rád gondolni!