Bella Más Életet Él: Tizenkettedik fejezet

Évek és harag

Edward szemszöge

Évek.

Évek teltek el mióta Bella elment avval a nővel. Senki nem érti, hogy mi történt.

Hogy és érthetnénk hisz semmire nem tudunk válaszokat.

Belül zokogok, hogy nem tudtam meg, hogy mit érez irántam valójában. Hisz olyan jól ment minden azon a bizonyos napon, jókat beszélgettünk, boldogan nevetett…

„- Ügye tudod, hogy ezt nagyon megkeserülöd?!- kérdezte és a kissé pösze orrát felhúzta.

-Miért, én is pont ugyan úgy áldozat vagyok mint te!- néztem rá és megeresztettem egy félmosolyt.

-Csak annyi a különbség közted és köztem, hogy míg te élvezed ezt az egészet én nem!.- tárta szét a karját és az egyik keze a mellkasomnak ütközött.

Gyorsan leállítottam a motor ás hozz fordultam.

-Nem fáj a karod?- fogtam meg az említett testrészt.

-Miért fájna?

-Mert olyan nagy erővel a mellkasomnak ütötted.

-Ja az semmi. Emmett-el „verekedni” szoktam. - kitágult szemekkel nézem rá miközben ő legyintett egyet. - Hopp ezt nem lett volna szabad elmondanom. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek sem.

-Nem mondom el csak megverem!

-Ne légy szíves ne! Nem szokott bántani csaj jól elszórakozunk. Mivel vehetnélek rá, hogy ne csinálj semmit?- gonoszul elmosolyodtam miközben újraindítottam a csónakot. Ez egy nagyon jól megfontolandó kérdés.

-Kérek egy puszit az arcomra.

-Na nem azt azért nem!

-Nekem így is jó! Lesz egy jó ki verekedésem Emmett-el.

-Ne legyél már ilyen izé!

-Nem vagyok izé! Én ezt kérem, hogy ne áruljalak el téged.

-De ha megteszem, akkor tényleg nem árulod el senkinek sem, hogy elmondtam.

-Persze, ígérem.-  Bella lábujjhegyre állt, de még így is kicsit le kellet hozzá hajolnom. Egy kicsi de telet puha ajkat éreztem az arcomon.- Na látod nem is volt olyan rémes. Sőt én még élveztem is!- mosolyogtam rá féloldalasan amitől elpirult. Olyan aranyos ilyenkor akár egy kis tündér.”

Ezek után elmentünk bevásárolni és elvittem vacsorázni.

„Miután egy Taxist lefizettem, hogy egész nap csak minket fuvarozzon betértünk egy étterembe. A ruhatárnál rávetten az ott álldogáló nőt, hogy had rakjuk be a szatyrokat ami ő kétségesen engedett.

-Remélem tudom, hogy ez nagyon gonosz húzás volt tőled.- nézett rám Bella.

-Mégis mi?- nézek rá étetetlenül pedig pontosan tudom, hogy mire értette.

-Arra, hogy szerencsétlen nőt elkápráztattad de ezt te is pontosan tudod.- mosolygott rám.

A pincér egy eldugott kis sarkokba vezettet minket ahol egy kétszemélyes asztal vár minket. A férfi- mivel a pincér az volt- nagyon nagy gondot fordított arra, hogy megnézze magának Bellát. –Aranyos a kicsike. Nagyon jó alakja van, és azok a lábak. Szívesen bevinném a személyzeti mosdóba és…- Ennél a mondatnál karoltam át Bella derekát és úgy fordítottam, hogy a srácnak csóknak tűnjön az, hogy Bellának csak a szája sarkába adok egy aprócska kis puszit.
Persze ez se a srácnak de főként Bellának nem tetszett.

-Mindjárt elmagyarázom.- hajoltam a füléhez és úgy súgtam bele , hogy a halk lágy zene ami szólt a terembe elnyomja és a pincér ne hallja meg.

Illedelmesen kihúztam neki a széket és csak azután ültem le én is. A srác odaadta a kezünkbe az étlapot- inkább fogalmaznék úgy míg az én kezembe hajította addig Bellájába szépen belerakta.

Miután a Fred- ami a kis névtábláján állt a pincérnek- elment, Bella egyből felém hajol.

-Mégis mi volt az az előbb?

-Épp azon gondolkozott, hogy vinne el a személyzeti mosdóba, hogy ott…- hagytam függőben a mondatot, de a jelentőségteljes nézésemtől Bella egyből megértette, hogy mire értem.”

Azok után békésen fogyasztottuk- vagyis inkább ő én csak úgy tettem mint aki- a vacsoránkat mikor egyszer csak Bella a hátát kezdte fájlalni de nagyon. Nem érettem semmit, de kórházba nem mertem vinni mert ott túl sok a vér.

-És ezeket mért csak most mondod el? És miért ekkora haraggal?- kérdezte Alice. Mivel ezeket a mind nekik meséltem.

-Mert most éreztem magam felkészültnek rá. És hogy miért ekkora haraggal? Mert nem érzek Bella iránt semmi mást mint szín tiszta haragot és megvetést. Hogy lehetett olyan ostoba és tudatlan, hogy higgyen egy nőnek és nem is ez igazán, hogy képes volt vele elmenni mikor mégy csak pár perce ismerte.

-És az mégis, hogy fordult át benned, hogy te nem akarsz többé Vorturi tag lenni?

„-NEM! EZT NEM ENGEDEM!- kiabálta Aro.

-Nem is az engedélyedet kértem, hanem mondtam, hogy elmegyek és ha a Cullen-ék engedik hozzájuk csatlakozok.

-Tünjél a szemem elől és többet meg ne lássalak itt!- szépen nyugodtan kisétáltal és a szobámig meg sem álltam.

Mióta Aro megtudta, hogy léteznek tündérek sőt a többi mesebeli lény is  egyfolytában őket hajkurásszuk minden nyom nélkül. Nem is törődik a vámpírok dolgával. Hiába beszélt vele már többször is Caius és Marcus is. Sőt még a felesége is, de semmi. Csak is kizárólag az eddig számunkra nem élő tündérmesék lényei.

Szépen összepakoltam a ruháimat és elindultam a Cullen család felé.”

-A többit ti is tudjátok, hogy mi történt utána. És nem is bántam meg. Talán ma már visszatért a a régi énje de nem tudhatom.

Esme szemszöge

Megrendítő volt ezeket hallani Edward-tól. Régen láttam a szemében azt a nagy szerelmet Bella iránt, de most már csak tényleg a szín tiszta gyűlöletet. Nem értem én ezt a fiút.

Olyan dolgok történhettek vele amikről mi még csak álmodni sem mernék.
Nagyon megtörhette Bella távozása ahogy mindenkit. Mindenki egy számára fontos személyt vesztette el.

De ha neki így jobb akkor bele kell törődnünk. Olyan rossz , hogy még csak egy levelet sem tudunk neki írni, hogy elmondhassuk,- ez esetben leírhassuk- mi mindig tárt karokkal, várjuk és hozzánk bármikor visszajöhet, de ezt nem tehetjük meg.